Ezért vágnak le ennyi lábat Magyarországon

Európában nálunk történik a legtöbb érszűkület miatti, combot és lábszárt érintő, úgynevezett nagy amputáció, a beavatkozások száma az európai átlag két és félszerese. Konkrét adatokban ez azt jelenti, hogy Magyarországon évi 4000-4500 nagy amputációt végeztek az elmúlt években, amihez még hozzájön több mint 3000 kisebb, boka alatti beavatkozás. Itthon 40-42 eset jut 100 ezer emberre vetítve, a briteknél 10 alatti ez a szám, de még Szlovákiában is 30-nál alacsonyabb a ráta. Más országokhoz hasonlóan nálunk is sok az amputálás a cukorbetegek, az idősek és a férfiak között, ám a rizikófaktorok aránya nem tér el jelentősen az európai értékektől. Akkor miért vágnak le ilyen sok lábat Magyarországon?

Fekete a lábujja, de a kórházban sem történik semmi

Szeberin Zoltán érsebész, a Magyar Angiológiai és Érsebeszeti Társaság elnöke évek óta azért küzd kollégáival, hogy kevesebb legyen Magyarországon az amputálás. Egyelőre azonban ő is azt látja, hogy nemzetközi összehasonlításban is rengeteg végtagot vágnak le nálunk, és nem javul a helyzet. Szerinte segítené a változást, ha jól működő érsebészeti centrumokat hoznának létre az országban. Jelenleg 29 érsebészeti ellátóhely működik Magyarországon, de ezek jelentős része nem felel meg a modern elvárásoknak. Elég lenne nagyjából ennek a fele is, ha ott magasabb színvonalon folyna a gyógyítás.

– érzékelteti Szeberin Zoltán, min múlhat, hogy meg tudják-e menteni a páciens lábát, vagy sem. Az orvos egyik betege például most is egy hete fekszik az egyik Budapest környéki kórházban elhalt, fekete lábujjal. Az ilyesmit egy átlagember is észreveszi, és tudja, hogy valami nagy baj van, mégsem történik vele semmi egy hete – valószínűleg menthetetlen lesz a lába, és amputálni kell.

Mozgássérült apa és kislánya az OORI XII. kerületi létesítményében megrendezett MERI Sportnapon 2015. április 25-én (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Sokszor elkerülhető a végtag elvesztése

Azt, hogy szinte rutin az amputáció Magyarországon, holott érsebészeti kezeléssel sokszor elkerülhető lenne a végtag elvesztése, Kasza Tibi influenszer-műsorvezető édesanyjának az esete is jól példázza. Marika súlyos cukorbeteg, egy nap pedig nem tudott lábra állni. „Bár azt mondták, hogy nincs tovább, amputálni kell a lábát, én ezt semmiképpen nem engedtem. Minden követ megmozgattunk a testvéreimmel együtt, hogy más megoldást találjunk, és megmentsük a lábát” – mondta 2017-ben a Blikknek Kasza.

Addig keresték a megfelelő orvost, amíg meg nem találták azt, aki segíteni tudott. Rembeczki László érsebész elmondta, hogy Marika esete igen gyakori, szinte népbetegség. A cukorbetegség és az érszűkület kéz a kézben járnak, és súlyos szövődményekhez, akár végtagvesztéshez is vezethetnek. Az orvos szerint azonban nem kell megijedni, hanem megfelelő kezelőcentrumot kell keresni, ahol komplex ellátást kap a beteg. A doktor azt is elmondta, hogy a Kasza Tibi édesanyjánál alkalmazott eljárás nem különleges, de speciális szakértelem kell hozzá, összetett feladat, sok tapasztalatot igényel. A hosszú hónapokig tartó külső vagy belső rögzítéssel megmenthető a végtag, emellett tehermentesítés, ágynyugalom, gondos sebkezelés és türelem kell hozzá.

Amputációért jobban fizet az egészségbiztosító

A legjobb az lenne, ha az érsebészeti centrumokban gyorsan el tudnák látni a hasonló, kritikus állapotban lévő betegeket, és katéteres vagy nyitott műtéttel (vagy ezek kombinációjával) megmentenék a végtagot.

Még mindig Magyarországon van a legtöbb amputáció

A centrumok kialakulásával társadalmi szinten is érezhető lenne a gyors javulás, viszonylag rövid idő alatt csökkenteni lehetne az amputálások számát. A másik fontos eszköz, a megelőzés jóval lassabb folyamat: az egészségtudatosabb hozzáállás, leszokás a dohányzásról, a rendszeres orvoshoz járás évtizedek alatt fejtik ki a hatásukat. Természetesen a centrumokhoz megfelelő szakemberek is kellenek. Jelenleg nagyjából 60 érsebész és 20 invazív vaszkuláris radiológus végez végtagmentő beavatkozásokat Magyarországon. Ennél persze sokkal több orvosnak van érsebész szakvizsgája, de nem ezzel foglalkoznak: van, aki hasi sebész, vagy visszereket műt magánpraxisban, mások pedig külföldre mentek.

Amellett, hogy az orvosoknak magasabb bért kellene fizetni (így a paraszolvencia is eltűnne), az érsebészeti műtétek finanszírozása is elégtelen. Bizonyos esetekben egy amputáció után többet fizet az egészségbiztosító a kórháznak, mint egy végtagmentő érsebészeti műtétért. Így a kórház gazdasági vezetése nem érdekelt abban, hogy modern érműtéteket végezzenek, mert azok egyszerűen veszteséget termelnek. Persze az orvos nem azért végez el egy amputációt, mert az jobban fizet, de jelenleg ez a finanszírozási modell. Azt Szeberin Zoltán is elismeri, hogy az érsebészet területén vannak pozitív lépések, amelyek afelé mutatnak, hogy csökkenjen az amputációk száma, de hiába sürgeti évek óta a szakma a változtatásokat, igazi áttörés még nem történt. Pedig egyszerűen nem lehet várni a helyzet megoldásával, mert a késlekedés levágott lábakban mérhető.