Egészség

4 ember halálát is okozhatta a német áldoktornő

A hamis orvosi diplomával házaló hesseni nő altatóorvosnak adta ki magát, most többek között 4 ember haláláért és 8 beteg egészségkárosodásáért vádolják.
fogorvos fogászat

A fritzlari Szentlélek Kórház jóhiszeműen vette föl aneszteziológusnak 2015-ben a 48 éves nőt, aki nemcsak a kórházat, hanem a német orvosi kamarát is megvezette a megszólalásig hasonló hamis orvosi diplomájával.

2018-ban merült fel a gyanú vele szemben, hogy az elvileg Rheinland-Pfalzban kiállított, regisztrációhoz szükséges igazolás nem lehet eredeti. Ezt követően vizsgálat indult az áldoktor ügyében, aki ellen végül a büntetőeljárás során gyilkosság, súlyos testi sértés, okirathamisítás, csalás és jogcímmel való visszaélés miatt emelt vádat a német ügyészség. Ezen belül is a végzettség nélkül altatóorvosi feladatokat ellátó nőt négy ember haláláért és nyolc beteg egészségkárosodásáért teszik felelőssé – írja a 24.hu. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top