nlc.hu
Egészség
A fogyás csökkentheti a mellrák kockázatát!

A fogyás csökkentheti a mellrák kockázatát!

Nemcsak a bikinialak miatt kell megszabadulni a túlsúlytól, rákmegelőzésre is jó lehet.

Az American Cancer Society egy évtizeden át tartó kutatása szerint érdemes odafigyelni a testsúlyunkra, és nem enni még egy zserbót bejglivel, főleg ha már 50 év fölött járunk, térdig a klimaxban.

A túlsúly és az elhízás már olyan méreteket öltött, hogy az sem baj, ha nem a mellráktól való félelmünkben váltunk az egészséges étkezésre, hanem csak azért, hogy minél tovább minőségi életet tudjunk élni, de előbbi okot is érdemes figyelembe venni. Azt már bizonyították a kutatók, hogy a túlsúly növeli a mellrák esélyét, de arra még keresték a választ, hogy vajon a fogyással ez az esély csökkenthető, vagy a mellrák szempontjából mindegy a testsúlyvesztés.

mellrák kockázat fogyás

Fotó: iStock

A most zárult kutatásban 180 ezer 50 év feletti nőt vizsgáltak, akiknek tíz évig követték az életét, az eredmény pedig magáért beszél: minél nagyobb volt a fogyás mértéke, annál kisebb lett a mellrák esélye a résztvevőknél. Már az egészen csekély, 4,5 kilós fogyás is 13 százalékkal csökkentette a kockázatokat, azok pedig, akik több mint 10 kilót fogytak, 26 százalékkal kisebb valószínűséggel lettek mellrákosak.

Dr. Lauren Teras, a kutatás vezetője elmondta, hogy ezek az eredmények minden nő számára nagy motivációt jelenthetnek mostantól a fogyáshoz. Még akkor is érdemes belevágni az életmódváltásba, ha 50 felett a klimax miatt feljönnek a kilók, mert ez a legfontosabb időszak a mellrák esélyének csökkentésére.

A kutatók szerint nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy a fogyás miért befolyásolja a mellrák esélyeit, de azt azért hozzátették, hogy valószínűleg a súlyvesztéssel járó hormonális változások vannak ilyen jótékony hatással a szervezetünkre. Arra buzdítanak mindenkit, hogy ne esztelen fogyókúrákkal, hanem egészséges étkezéssel, sok mozgással kezdjünk odafigyelni a súlyunkra, főleg ha már beléptünk az ötvenes nők táborába, és csökkenteni akarjuk a mellrák kockázatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.