Egészség

Van egy hely, ahol sikerült megállítani a járványt

Egy észak-olasz kisvárosban érték el ezt a fontos eredményt, igen észszerű módszerrel.

Vo egy festői kisváros a Padovától délnyugatra elterülő dombok ölelésében, egész pontosan itt:

Innen jelentették az első olaszországi koronavírusos halálesetet. A Padovai Egyetem kutatói a Vöröskereszttel karöltve úgy döntöttek, kísérletet végeznek a településen: minden lakost leteszteltek koronavírusra kétszer – ismerteti a módszert az Index a Guardian nyomán.

Magyarul tehát mintát vettek mind a 3300 helyi lakostól, függetlenül attól, hogy voltak-e tüneteik, hiszen, mint mi is írtuk már többször, leginkább a tünetmentes vírushordozók terjesztik a betegséget. Ha a teszteléskor valaki pozitívnak bizonyult, azt elkülönítették. Amikor a kísérlet március 6-án indult, összesen 90 fertőzöttet találtak a városban. Most március 19-e van, és napok óta egy új eset sincs Vóban.

olaszország, koronavírus

Vo látképe (Fotó: Lucio Bocchi)

Nyilván nagyobb városokban nehéz és költséges megoldás mindenkit tesztelni, ugyanakkor a kutatók szerint, ha okosan választják ki a tesztek résztvevőit, meg lehet szakítani a fertőzési láncot.

A legfrissebbek koronavírus témában az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top