nlc.hu
Egészség
WHO: nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni

WHO: nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni

A szakemberek szerint a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint Magyarországon jelenleg teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel – közölte a szervezet magyarországi irodavezetője, Ledia Lazeri pénteken a Kossuth Rádió műsorában.

Bár pár nappal ezelőtt a WHO főigazgatója még azt mondta, teszteljen minden ország, amennyit csak lehet, Ledia Lazeri szerint az új számok azt mutatják, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges. Pánikolás helyett nyugalmat kell meríteni ebből. Elmondta: a WHO napi kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és kölcsönösen megosztják egymással az információkat, a WHO gyakorlati ajánlásait és a magyar kormány által tett intézkedéseket.

Ledia Lazeri mérföldkőnek nevezte, hogy Kínából az elmúlt 24 órában nem jeleztek új megbetegedést, ez ugyanis azt mutatja, hogy ismerjük már a járvány megfékezésének útját.

Jelenleg a járvány epicentruma Európa, de a vírus terjedésében különbségek vannak az országok között. Arra kell számítani, hogy a számok tovább nőnek majd, azt viszont nem tudni, mekkora ütemben – mondta, kiemelve, hogy Magyarországon volt idő tanulni és levonni a következtetéseket az olasz esetből. Szerinte az Európa-szerte látható intézkedések képesek lesznek megfékezni a járványt, és lehetővé teszik, hogy alacsonyabb esetszámmal érje el a csúcspontját.

(MTI)

A legfrissebbek a koronavírusról az nlc.-n:

koronavírus

Maszkos idős férfi sétál a városban (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top