A brit orvosok felfigyeltek a jelenségre, hogy a karantén ideje alatt jóval nagyobb volumenben fogy a helyi piacon a viagra, illetve a többi hasonló potencianövelő. Mindez leginkább azzal állhat összefüggésben, hogy a kényszerűen otthon töltött idő alatt a családban, párkapcsolatban élők több figyelmet fordítanak a hálószobájukra, és a hitvesi ágyban nyújtott teljesítményre.
Ám a brit orvosok a 70%-kal megugrott keresletet nem helyeslik, mert attól tartanak, ha egyesek felhalmozzák maguknál a rendelkezésre álló viagrakészletet, akkor nem marad a többieknek, akiknek ugyanúgy szükségük lenne a kis kék tabletták jótékony szolgálatára. Jó kérdés, hogy mi lesz ezek után, de félő, hogy a karantén idejére kiapadhat egy teljes ország potenciája.
A gyógyszergyártók, miközben pontosan tisztában vannak azzal, hogy potencianövelőik a férfiak, és persze a nők lelki egészségéhez is nagyon komolyan hozzájárulnak, most mégis mértékletességre intik a fogyasztókat. Főleg azok után, hogy míg a karácsonyi és a Valentin-napi rohamra általában fel vannak készülve, a koronavírus karantén beköszöntével ők sem számoltak előre, így nem állnak náluk sem rendelkezésre extra készletek.
Még több felhalmozás:
- Koronavírus: lekopasztott polcok, végtelen sorok – roham indult az üzletekben
- Éhezők viadala a boltokban, az online rendelések túlterheltek – de hogyan vásároljunk akkor?
- Közel kétmilliárdot költöttünk egy hét alatt vécépapírra