Egészség

Alig fertőznek, akik másodjára is elkapják a koronavírust

Előfordulhat, hogy egy koronavírusból kigyógyult beteg újra elkapja a fertőzést, de ilyenkor már alig terjeszti a vírust.

Jóval kevésbé fertőznek azok a betegek, akiknél a koronavírus-fertőzésből való felépülésük után másodszor is kimutatták a vírust – közölték szerdán dél-korai egészségügyi illetékesek.

Dél-Koreában több mint 180 olyan esetet jegyeztek fel, amikor másodszor is pozitív lett a vírustesztje a koronavírus-fertőzésből felgyógyult betegnek. A dél-koreai betegség-ellenőrző és -megelőző központ (KCDC) vizsgálatot kezdett, és kiderült, hogy egyik ilyen beteg sem fertőzött meg senkit.

Szájmaszkos emberek Dél-Koreában

Dél-koreai keresztények a fertőzésveszély miatt egymástól biztonságos távolságot tartva vesznek részt egy autós virágvasárnapi istentiszteleten Szöulban 2020. április 5-én (Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)

A kelet-ázsiai országban a koronavírus-gyanús eseteket a polimeráz láncreakción alapuló teszttel (PCR) vizsgálják, amely a vírus egyik részét, az RNS-t mutatja ki. A felépülésük után újra fertőzötté váltak esetében a KCDC víruskultúra teszteket végzett, amelyek több mint két hét után adnak megbízható eredményt. Eddig 39 visszaesett beteg esetében végezték el az utóbbi tesztet, hatnak már megvan az eredménye, valamennyi negatív.

„Ez azt jelenti, hogy a visszaesett betegek alig vagy egyáltalán nem fertőznek”

– hangoztatta Dzsong Eun Kjong, a KCDC igazgatója egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: vizsgálják ugyanakkor azt is, hogy miért lehetett pozitív a vírustesztjük a betegségből felépülteknek.

Dél-Korea szerdán 11 újabb koronavírus-fertőzöttről adott hírt, ezzel 10.694-re nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az országban. Az elmúlt öt napban naponta átlagosan 10 újabb beteget regisztrálták. A Covid-19-betegségben 238-an haltak meg eddig.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top