Egészség

Túlélte a koronavírust egy fertőzött macska, gazdájától kapta el a betegséget

Folyamatosan a beteg gazdája mellett feküdt az ágyban a házi kedvenc, így fertőződött meg.
koronavírusos macska

Meggyógyult a koronavírusból egy francia macska, aki a világon elsőként betegedett meg a fertőzésben – számolt be a Tények. A családban először egy 24 éves fiatalember lett beteg, aki megfertőzte az édesanyját, a 9 éves cica pedig állandóan mellette feküdt az ágyban, így kapta el.

A macska tünetei hasonlítottak az emberekéhez, ezért a gazdája koronavírusra kezdett gyanakodni. A házi kedvenc először nem evett, majd köhögni kezdett és gyakran hányt is. Gazdája elmondása szerint eleinte nem aggódtak a cica állapota miatt, csak amikor napok múlva sem múltak el a tünetei, akkor hívtak hozzá orvost. Az állatorvos végül vírustesztet végzett el a macskán, ami pozitív lett annak ellenére, hogy az orvosok kijelentették: állat nem tudja megfertőzni az embert.

A család rengeteg fenyegető üzenetet kapott, miután a környéken megtudták, hogy a cicájukat is utolérte a járvány. 

Csupán néhány esetről tudnak a világon, mikor állatok is elkapták a vírust

Kiemelt kép: Tények – videó

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése