Okostelefonok – Folyamatosan nyomkodjuk a kütyüt, ahogy felkeltünk, napközben, a buszon és elalvás előtt is. Mindenkivel kapcsolatban vagyunk, csak éppen azzal nem, akivel fizikailag együtt vagyunk. Amy Levine szex coach azt mondja, pláne hosszútávú kapcsolatokban fontos, hogy tervezve legyen az együttlét, ha nem is túl spontán és romantikus, akkor is, különben elhal a vágy. A terapeuta szerint a spontaneitást szex közben is ki lehet élni, illetve akkor, ha visszahoztuk partnerkapcsolatunkba az intimitást.
Elfoglalt vagy, gyerekeid vannak – A napi rutinban valószínűleg a fontossági piramis csúcsán van a szex, azaz minden fontosabb nála. Azokat a dolgokat végezzük el mindenáron, amik a legjobban stresszelnek minket. Hányszor hangzott el, hogy „Ne most, drágám, előbb ezt be kell fejeznem?”. Túl sokszor. Egy ponton túl pedig a testünk is alkalmazkodik ehhez.
Stressz – A már említett, másban is gyilkos stressz. Főleg a nők körében gyakori a szorongás és a túlzott stresszelés, és mi vagyunk azok, akik nehezebben vezetjük le és hagyjuk, hogy belülről emésszen minket, ami a libidónkra is kihat. A szakemberek szerint az egészségünk és a libidónk érdekében is muszáj találnunk valamit, amivel levezetjük. Legyen az jóga, festés, írás, futás, akármi. Az ördögi kört meg is lehet ezzel fordítani, ugyanis szex közben csökken a stresszhormon, a korizol szintje a szervezetben.
Testmozgás hiánya – Ha egyik székből a másikba ülünk a munka miatt, nemcsak az izmaink renyhülnek, de a vérkeringésünk sem lesz az igazi, ugyanis azt testmozgással lehet serkenteni. Odalent is.
Aggodalom a tested miatt – Gyakori és fontos tényező. Ha azon aggódsz, hogy felszedtél (vagy épp leadtál) kilókat és ettől nem érzed magad kívánatosnak, akkor a tested is veled együtt reagál. Miközben lehet, sőt, legtöbbször az a valószínű, hogy a partnerünk inkább azon aggódik, hogy mi lehet a baj vele, amiért nem akarunk szexelni. A szakemberek szerint meg kell próbálni mindenáron a pillanatban maradni szex közben és nem kívülről nézni magunkat. A terapeuta javasolja, hogy a negatív gondolatokat váltsuk fel azzal, hogy magunkban mondogassuk, ami éppen történik, mint például: „A partnerem simogat és ez jó nekem.”
Fájdalom szex közben – Ezt a tényezőt sosem szabad félvállról venni és legyinteni rá. Nőgyógyász segíthet, mert a probléma lehet akár olyan egyszerű is, minthogy megfelelő síkosításra van szükséged. De komoly gondok is állhatnak mögötte, amit mindenképpen időben ki kell vizsgálni.
Gyógyszerek – Vannak bizonyos gyógyszerek, főleg az SSRI típusú antidepresszánsok, amik igazi libidó-gyilkosok. De akad a fájdalomcsillapítók, vérnyomáscsökkentők, antihisztaminok és fogamzásgátlók között is olyanok, amik egyeseknél mellékhatásként libidócsökkenést idéznek elő. A szakemberek szerint erről mindenképp érdemes konzultálni az orvossal, akár gyógyszercsere vagy adagolás, esetleg a bevételének időzítésével helyrehozható a dolog (fontos: soha ne magunktól kísérletezzünk ezzel, csakis orvos útmutatására!)
(via)
(Kiemelt kép: Pixabay)