Család

Koronavírus: mindannyian szenvedünk az érintés hiányától

A koronavírus-járvány ellenére szűk családon belül ne féltsük egymást az érintéstől, főleg, ha kicsi gyerekünk van, akinek továbbra is létszükséglet a szülő ölelése, simogatása. Fiatalabb és idősebb egyedülálló szeretteinknél pedig próbáljuk az érintés hiányát szavakkal kompenzálni – javasolja a szakember.

A hatvanas évek híres szőranya-drótanya kísérletei óta már a tudomány bizonyításával is tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott érzelmi és lelkivilág Csernobilja a megtartó, biztonságot adó érintés és a bújás hiánya. (Az amerikai pszichológus, Harry Harlow fontos kutatásai során egyértelműen kiderült, hogy a drótanyát kapó kismajmokkal szemben a szőranyán több időt töltők később teljesen máshogy fejlődtek: jóval magabiztosabbak, bátrabbak, együttműködőbbek, lelkileg és fizikálisabban is egészségesebbek, jobb szülők stb. lettek.)

A koronavírus és a vele együtt járó élő szigorú óvintézkedések, köztük a social distancing miatt kis túlzással most mindannyian valahol szintén kísérleti alanyoknak érezhetjük magunkat. Hiszen az utóbbi hetekben jóval kevesebb érintésben részesülünk. Főleg az egyedül élő idősek, akiket most nem ölelnek át az unokák és a gyerekek, a fiatalabb generációk szinglijei, továbbá azok, akiknek valamiért a párjuktól, a családjuktól elszakítva kellett elkaranténozniuk magukat.

Egyáltalán nem csoda, hogy már ennyi idő után, hetek távlatában megérezzük, esetleg egyenesen megszenvedjük a hétköznapokban bevett üdvözlő és búcsúzkodó kézfogások, pacsik, puszik és ölelések hiányát. És akkor még ki sem tértünk az intimitás terén a szexualitásra. „Egyáltalán nem csoda, ha mostanában rácsodálkozunk, hogy mennyire tud hiányozni a fizikai kapcsolat. Tény, hogy emögött vannak valós hormonális történések: az érintések elindítanak bizonyos kémiai folyamatokat, például oxitocin szabadul fel az agyban, amelyik ellazít, kisimít. Ilyen értelemben, tulajdonképpen már a részeg ölelkezés a kocsmában is termeli a boldogsághormont” – mondta el az nlc-nek Pálvölgyi Rita pszichiáter, pszichoterapeuta. Szerinte ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy a most egyedül lévőket próbáljuk az összes lehetséges csatornán, telefonon, Skype-on, cseten mind inkább bevonni az életünkbe. A kapcsolatokat életben kell tartani, és az érintések, az ölelések hiányát pedig szavakkal helyettesíteni, az egymás iránti szeretetünket és ragaszkodásunkat még inkább így kifejezni – javasolja a pszichiáter.

Családon belül ne féltsük egymást az érintéstől!

A szakember hozzáteszi, az általános pszichés nyomást már mindenki más is tapasztalhatja, hogy a koronavírus-járvány hatására megfertőződnek az érzéseink mellett a gondolataink, mind a mozdulataink. Véletlenül hozzányúltam az arcomhoz, megfogtam egy kilincset, vajon a tejesdobozt, amit betettem a kosárba, előtte ki és milyen kézzel tapogatta össze? Miután belép az életünkbe a szigorú önkontroll, az ember elővigyázatosságból minden egyes érzését, gondolatát és mozdulatát elkezdni monitorozni, hogy kit, mit és hogyan szabad megközelíteni, lényegében már egyetlen megszokott gesztus sem tud a maga természetességében és spontaneitásában végigfutni. „Ezek a fékek komoly kihívások elé állítják a felnőtteket és a gyerekeket, amit szerintem nem érdemes azzal súlyosbítani, hogy a családon belül kölcsönösen féltjük egymást az érintésünktől. Az én személyes válaszom az, hogy legyünk bátrabbak és magabiztosabbak, továbbra is nyugodtan ölelgessük, puszilgassuk, simogassuk a gyerekeinket” – vallja Pálvölgyi Rita, hogyan szálljunk szembe a saját gondolatrendőrségünkkel.

Ha mellőzzük az érintkezést, a gyerekek csak még jobban összezavarodhatnak (Fotó: Getty Images)

Ha mellőzzük az érintkezést, a gyerekek csak még jobban összezavarodhatnak (Fotó: Getty Images)

Sőt, a pszichiáter szerint fontos tudatosítani, hogy az érintés, a fizikai közelség a szülő-gyerek kapcsolatban igen fontos forrása az érzelmi töltekezésnek, a kommunikációnak, a megnyugvásnak. „Teljesen érthető, hogy egy szülő most minden lehetséges eszközzel szeretné a gyerekét megóvni a betegségtől, ezért hozzá sem ér, ami viszont összezavarhatja a gyereket, és komoly szorongást kelthet benne. Ezt egy kicsi gyerek pláne nem érti, aki különösen értetlenül állhat az elmaradó gesztusok előtt. A csecsemőknél pedig egyenesen létfontosságú a szoros fizikai kontaktus, ami az érzelmi balansztól a kognitív, értelmi fejlődésén át az immunrendszeréig mindenre kihat” – magyarázza a szakember. A pszichiáter szerint a választóvonal a gyerekeknél többnyire a kiskamasz kornál van, egészen addig a gyerekeknek elemi szükségletük a szülő babusgatása, érintése. Ezzel szemben egy kiskamasz már elkezd a családtól távolodni, próbálja meghúzni a saját határait.

Védettnek lenni: csak a külvilággal szemben

„Én erre azt mondom, hogy nem azokkal szemben kell védettnek lenni, akikkel együtt élünk, hanem a külvilággal szemben. Az ilyen válságos, félelmekkel és bizonytalansággal terhelt időkben különösen fontos, hogy családon belül szó szerint összekapaszkodjunk, és a bizalmat, ne pedig a fenyegetettséget éljük meg. Annak ellenére is, hogy mindenütt azt halljuk, hogy mossunk kezet, húzzunk kesztyűt, maszkot stb. Azt szintén érdemes most tudatosítani, hogy mi egymásnak a jó érintést adjuk” – javasoltja Pálvölgyi Rita. Emellett a pszichoterapeuta azt is kiemeli, hogy az érintés hiánya hosszú távon rendkívüli módon ki tudja üresíteni a kapcsolatokat. Ha a vágy tárgya helyett úgy kezdünk gondolni a párunkra, mint potenciális vírus-gazdatestre, az csak leblokkolja a vágyat, és óhatatlanul csalódáshoz, frusztrációhoz, boldogtalansághoz, és magányhoz vezet. Így az otthoni karanténban összezárva bátran fogalmazzunk meg most is ún. énüzeneteket, mondjuk ki, hogy mit érzünk, mire vágyunk, elsősorban magunknak, majd a párunknak.

Szex & New York és koronavírus

A koronavírus-világjárvány jelenleg egyik legfertőzöttebb gócpontjának számító New York város vezetése mindenre gondolt, és még március végén kiadott egy ajánlást „Szex és koronavírus” témakörben. Szemlézzük is a „Hogyan élvezzük a szexet a koronavírus alatt is” útmutató legfontosabb állításait, melyekre nem véletlenül szaladt fel világszerte sokak szemöldöke. A lényeg röviden, hogy (most is) bátran szerezzünk örömet magunknak, ne járjunk prostituálthoz, és lehetőleg (most se) lépjünk félre.

1. Jó, ha tudjuk, mi vagyunk saját magunk legbiztonságosabb szexuális partnerei, miután a koronavírus igazoltan a levegőben cseppfertőzés által, illetve nyállal, azaz csókkal is terjed, miközben már a különböző testváladékokból (orrnyálka, széklet) is kimutatták a vírust. Ám az aktus előtt és után, most is alaposan mossunk kezet szappannal legalább 20 másodpercig, ahogy az igénybe vett szexuális segédeszközök megfelelő fertőtlenítését se feledjük.

2. A második legbiztonságosabb partner a koronavírus idején a párunk, akivel együtt élünk. Itt megjegyzik, hogy a szex ezúttal is kizárólag kölcsönös beleegyezésen alapulhat, és most is ügyeljünk a higiéniára.

3. Próbáljuk megállni, a járvány ideje alatt ne létesítsünk szexuális kapcsolatot a háztartásunkon kívül élőkkel. Ha ez mégis megtörténik, akkor semmi esetre se váltogassuk a partnereinket. 

4. Ha egyedülállók vagyunk, inkább az online randikat, szexrandikat és csetszobákat részesítsük előnyben. Ha igénybe vesszük ezeket a szolgáltatásokat, e mellett pornóoldalakat is látogatunk, mindenképpen fertőtlenítsük rendszeresen a képernyőket és a billentyűzeteket. Pláne akkor, ha nem egyedül használjuk a laptopot, a számítógépet stb. 

5. Az óvszer használata most is javasolt, még az orális és az anális szexnél is, mert megakadályozza, hogy nyállal, illetve testnedvekkel a vírus tovább terjedjen. Arról nem is beszélve, hogy az óvszer nemcsak a koronavírus, hanem számtalan nemi betegség és a nem kívánt terhesség elkerülésében is segít.

6. Ha a partnerünkkel élünk együtt, és az egyikünk nem érzi jól magát, inkább kerüljük a csókolózást és az intim együttlétet.

7. Mindenekelőtt csökkentsük le a kontaktusok számát, hogy a vírus kevésbé terjedhessen.

Még több óvintézkedés és túlélési tipp az nlc-n koronavírus idejére: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése