Életmód

Kösz, hogy vagy! – Segítségkérő oldal indult Magyarországon

A közösség erejében bíznak annak az oldalnak a gazdái, akik a segítségre szoruló embereket kötnék össze azokkal, akik segíteni szeretnének.

Április elején startolt a Kösz, hogy vagy! oldal, amelyet két hét alatt készítettek el magyar programozók és ügyvédek. „Van egy cégem, amely hét éve üzemeltet egy oldalt kirendelt ügyvédek számára. Amikor egy ügyvéd helyettest keres adott ügyben, akkor ezt felviheti a rendszerbe, ahol jelentkezhetnek rá a kollégái. Évek óta jól működik, van egy 72 éves rekorderünk, aki villámgyorsan szokott reagálni a kérésekre, és sikerült újraindítani a praxisát. Ezt a rendszer ültettük át a Kösz, hogy vagy-oldalba is, amikor két héttel ezelőtt kitaláltuk” – mondja Hajzer Bence, az ötlet egyik gazdája.

Azt mondják, két hétig dolgoztak az új platformon, éjjel-nappal, de most egyébként is otthon vannak, nem mennek sehová. A programozók munkáját egy büntető, és egy általános ügyvéd is segíti. „Még nagyon az elején vagyunk, hiszen néhány napja indult az oldal. A platform lényege, hogy itt összekössük a segítségkérőket a segítségnyújtókkal. Egyelőre kéréseket lehet rögzíteni, és ezekre várjuk a jelentkezőket. A következő lépés lehet az, amikor már felajánlást is lehet tenni, nemcsak kérni. Mi azt kérjük, hogy akinek segítségre van szüksége, az bátran regisztráljon írjon be, és szóljon” – mondják az oldal üzemeltetői. Hozzáteszik, hogy jelenlegi állás szerint több a segítségadó, mint a kérő.

Kösz, hogy vagy! – Segítségkérő oldal

Kösz, hogy vagy! – Segítségkérő oldal

Persze a kialakult járványhelyzet miatt az oldal most kiemelten fontos, de az üzemeltetők azt szeretnék, ha a krízis után is működne. „Segítségre nemcsak a központi bajban van szükség, hanem mindig” – mondják. Nem kell nagy dolgokra gondolni. A jelenlegi kérésekből van olyan, aki abban kérne segítséget, hogy a nagyobb növényeket elvigyék a rokonához autóval. Mások heti 2-3 doboz tojást szeretnének. Idővel úgy gondoljuk, formálódni, alakulni fognak a kérések, és reméljük, sokan fogják igénybe venni. Természetesen, ha a későbbiekben szükségessé válik, moderálni is fogunk, és szigoríthatunk az űrlapokon. Még azt látjuk, erre nincs szükség. Bízunk a közösség erejében, mi ezt tudjuk hozzátenni a kialakult helyzethez.”

Segítség a bajban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top