nlc.hu
Egészség
Agyevő amőba Floridában

Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában

Riadót fújtak az egészségügyi hatóságok, miután egy embert agyevő amőba támadott meg Floridában.
Agyevő amőba

Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, a helyi egészségügyi hatóságok a hétvégén figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére.

A floridai egészségügyi hatóságok nem közölték, hogy a megbetegedett személy férfi-e vagy nő, és nem hoztak nyilvánosságra részletesebb információkat sem az esetről. Viszont a szombati felhívásból kiderül, hogy a nyugati parti Tampa környékén történt az eset. A hatóságok ugyanis Hillsborough megye egész területére érvényes figyelmeztetést tettek közzé, és ez Tampa környékén van.

Minden lakost és turistát figyelmeztettek, hogy kerülje a nem tengervizeket és a strandokat, a csapvizet csakis felforralva használja, és kerülje, hogy bármilyen víz az orrába jusson.

Az agyevő amőbák meleg vízben tenyésznek, tavakban, folyókban, csatornákban, és az orron keresztül jutnak be az emberi szervezetbe, ahol tönkreteszik az agysejteket. Emberről emberre nem terjednek.

Az agyevő amőbával (Naegleria fowleri) megfertőződött emberek magas lázzal, fulladással, fejfájással, nyaki merevséggel és hányással, majd hallucinációval küszködnek, és a fertőzéstől számított egy héten belül elhunynak. Az agyba bejutó amőba ellen nincs gyógymód, bár az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) adatbázisa három gyógyult esetről tud: az egyiket 1982-ben Kaliforniában, a másikat 2005-ben Mexikóban, a harmadikat pedig 2013-ban Arkansas államban regisztrálták.

A floridai egészségügyi hatóság mindazonáltal arra szólította fel az embereket, hogy akik ilyen tüneteket észlelnek magukon, azonnal forduljanak orvoshoz. „Ez a betegség ritka, de hatékony megelőzéssel biztonságos lehet a nyári idény” – olvasható a hatósági közleményben.

A húsevő baktériumok és amőbák általában az Egyesült Államok déli tagállamaiban fertőznek, bár 2019-ben több fertőzés történt a keleti parti Maryland államban is. Az agyevő amőba fertőzésétől 2009 és 2018 között összesen 34 ember halt meg. Harmincan közülük szabadidős vízi sportok közben fertőződtek meg, hárman akkor, amikor csapvízzel kimosták az orrukat, egy személy pedig a kertjében felállított, és fertőzött csapvízzel működtetett vízi csúszdán lett beteg.

(MTI)

(Kiemelt kép: KATERYNA KON / SCIENCE PHOTO LIBRA / KKO / Science Photo Library via AFP)

További cikkek az agyevő amőbáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top