nlc.hu
Aktuális
Tóban úszott a kislány, agyevő amőba támadta meg a szervezetét

Tóban úszott a kislány, agyevő amőba támadta meg a szervezetét

Eddig csak négyen élték túl ezt a fertőzést.

A 10 éves Lily a Whitney-tóban úszott szeptember elején. Pár napra rá a texasi kislány erős fejfájással küzdött, amit nagyon gyorsan láz is követett. A szülei először vírusos fertőzésre gyanakodtak. Amikor Lilynél alvásproblémák is jelentkeztek, már sejthető volt, hogy nagyobb a baj.

A kislány állapota gyorsan romlott, egy idő után már nem tudott összefüggően beszélni sem. Az orvosok végül agyevő amőbát diagnosztizálták Lily szervezetében.

Ez egy olyan egysejtű élő organizmus, amely melegebb vizű folyókban és tavakban lelhető fel. Az emberi szervezetbe az orron át kerül be, onnan vándorol fel az agyba, ahol elpusztítja az agyszöveteket. A fertőzést mindössze 4 ember élte túl a 145 ismert beteg közül 1962 és 2018 közt Amerikában.

Szerencsére mostanra már jól halad a kislány felépülése, s már biztos, hogy túléli a fertőzést.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top