Egészség

Van, aki tényleg hipót iszik koronavírus ellen – ne tedd!!!

Figyelmeztetést is ki kellett adni az életveszélyes gyakorlat miatt.

A koronavírus járvány egyik emlékezetes pillanata volt, amikor Donald Trump amerikai elnök egyszer azt találta mondani, hogy a testbe injekciózott hipó alkalmas lehet a covid-19 elpusztítására. Bár amikor erről utólag kérdezték, az elnök – rá jellemző módon – azzal igyekezett hárítani a felelősséget, hogy csak egy szarkasztikus megjegyzést tett.

Ehhez képest két híradás is érkezett az elmúlt napokban arról, hogy egyesek – nem tudni, hogy Donald Trump szavainak hatására, vagy önszorgalomból – valóban hipóval igyekeznek gyógyítani a koronavírust, mégpedig úgy, hogy megisszák.

Az Atlanta Journal-Constitution számolt be róla, hogy Brian Kemp Georgia állam kormányzójának hivatala még hétfőn adott ki közleményt, amely szerint a helyi egészségügyi hivatalhoz érkezett beszámolókból kiderült, többen is hígitott klór-dioxidot – azaz nem nátrium-hipokloritot – fogyasztanak a koronavírus ellen. A klór-dioxid a hipóhoz hasonlóan erős oxidáns, amit többek között víztisztításra és fehérítésre is használnak.

„A klór-dioxid a hipóhoz hasonló tisztítószer, amely lenyelés esetén súlyosan károsíthatja az egészséget, de akár halált is okozhat” – írta Kemp hivatala a közleményben.

Akad, aki tényleg hipóivással gyógyítaná a koronavírust

Hipóval és egyéb maró, oxidáló hatású szerekkel csak a gyakran megérintett felületeket szabad fertőtleníteni, meginni tilos! (Fotó: Getty Images)

A lap rámutat, hogy a klór-dioxiddal kapcsolatban semmiféle tudományos kutatás sem készült, amely bizonyítaná a virus elleni hatását.

Egészségügyi szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a klór-dioxid tartalmú tisztítószerek fogyasztása légzési nehézségeket, életveszélyesen alacsony vérnyomást, májproblémákat, hányást és hasmenést okozhat, de potenciálisan halálos szívritmuszavart is elő tud idézni.

Ezzel közel egy időben a CBS hírcsatorna texasi leányvállalata, a CBS DFW arról számolt be, hogy az USA második legnagyobb államában eddig 46 esetről érkezett jelentés, amikor valakik hipó fogyasztásával próbálták megelőzni a koronavírus-fertőzést.

A North Texas Poison Center külön közleményben mutatott rá, hogy „a koronavírus terjedésével kapcsolatos, online keringő álhírek” érezhetően hozzájárultak a mérgezéses esetek számának növekedéséhez.

A klór-dioxid fogyasztásának veszélyeire az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelülgyelet, az FDA is felhívta az amerikai lakosság figyelmét.

A CBS DFW szerkesztője megjegyzi, hogy a hipó és a klór-dioxid akkor hatékony fegyver a koronavírus ellen, ha azzal a gyakran megérintett felületeket, asztalokat, kilincseket, villanykapcsolókat és hasonlókat fertőtlenítjük.

Az amerikai Mayo Clinic körülbelül 1 liter vízhez 4 teáskanál hipót ajánl ideális fertőtlenítő-oldatként, de felhívják a figyelmet, hogy a keverék elkészítése és használata során fontos védőszemüveget és védőkesztyűt viselni, valamint gondoskodni a helyiség megfelelő szellőzéséről. Soha nem szabad viszont a hipóhoz ammonia-tartalmú vagy más tisztítószereket keverni, ennek hatására ugyanis mérgező gázok szabadulhatnak fel.

A hipót meginni pedig soha, semmilyen körülmények között nem szabad!

További cikkeink a koronavírus témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top