Egészség

Ilyen is van: 3 hónap különbséggel kétszer is elkapta a koronavírust

Az infektológusok 6 hónappal a koronavírus felbukkanása után is vajmi keveset tudnak az újrafertőzések lefolyásáról.
koronavírus

Másodszor is elkapta a koronavírus-fertőzést egy ecuadori férfi. Ez az első bizonyított újrafertőzéses eset a latin-amerikai országban. A férfi májusban, majd augusztusban is elkapta a vírust, mindkét esetben megtörtént a DNS-szekvenálás, és megállapították, hogy a kórokozók nem ugyanabból a vírustörzsből valók.

Az első esetben könnyű lefolyású volt a fertőzés okozta betegség, másodszor közepesen súlyos légúti megbetegedést okozott. A két fertőzés között, júliusban vírusteszten esett át az illető, és negatív volt az eredmény. A második fertőzéskor a kutatók megállapították, hogy nőtt a szervezetében az immunoglobulin szintje, ami arra utal, hogy már korábban képződtek a szervezetében antitestek.

Eddig Hongkongban, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Államokban és Oroszországban dokumentáltak ilyen esetet.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Balogh Zoltán 

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top