nlc.hu
Egészség
Koronavírus vakcina

Októberre ígér koronavírus-vakcinát a nagy amerikai gyógyszergyár

A Pfizer vezérigazgatója szerint a koronavírus-vakcina hatékony és biztonságos lesz.

A Pfizer amerikai gyógyszergyár vezérigazgatója, Albert Bourla egy hétfői televíziós interjúban elmondta, a koronavírus vakcina október végére várható. Hangsúlyozta, hogy hatékony és biztonságos lesz, írja a 24.hu.

Októberre ígér koronavírus vakcinát a Pfizer.

Októberre ígér koronavírus vakcinát a Pfizer (Fotó: Akos Stiller / Bloomberg via Getty Images)

A Pfizer a német BioNTech gyógyszergyártóval együtt dolgozik a vakcinán. A cég már szombaton bejelentette, hogy kiterjeszti a klinikai kísérleteket, s az eddigi 30 ezer ember helyett 44 ezer emberen végez majd kísérleteket.

A The New York Times által ismertetett egyik felmérés szerint az amerikai közvélemény egyre növekvőbb mértékben szkeptikus a várható vakcinák megbízhatóságával kapcsolatban. A Kaiser Family Foundation múlt héten készített elemzése szerint az amerikaiak 62 százaléka aggódik amiatt, hogy az FDA (amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez) túl gyorsan engedélyez vakcinát, anélkül, hogy az bizonyítottan hatékony és biztonságos lenne.

Mindeközben Kanadában a jövő év elején lehet védőoltás a koronavírus ellen. A kanadai kormány négy vakcinavásárlási ügyletről számolt be eddig, és továbbiakról is tárgyal. A múlt héten pedig felfüggesztették biztonsági megfontolásokból az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár koronavírus–vakcinájának tesztelését, miután az egyik tesztalanynál feltételezhetően súlyos egészségügyi probléma lépett fel.

Legfrissebb híreink a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top