Életmód

Kanadában már a jövő év elején lehet védőoltás koronavírus ellen

Négy oltóanyagot is fejlesztenek és továbbiakról is tárgyalnak.

Kanadában már a jövő év elején lehet védőoltás a koronavírus ellen – jelentette be az ország közszolgáltatási és közbeszerzési minisztere csütörtökön. A kanadai kormány négy vakcinavásárlási ügyletről számolt be eddig, és továbbiakról is tárgyal. Ezzel egyidejűleg pénzügyileg támogat más, a gyógyítást elősegítő programokat, továbbá új védőoltásgyártási kapacitásokat létesít Montréal környékén.

Anita Anand miniszter azt mondta, hogy a vakcinák szállításának pontos időpontja függ a klinikai tesztek eredményétől, a hatósági engedélyeztetési eljárástól, valamint a gyártási kapacitástól. Amennyiben sikerül ezeket az akadályokat leküzdeni, a kormány arra törekszik majd, hogy a tervezettnél korábbi szállításról tárgyaljon – tette hozzá.

Jövő év elejére készülhet el a kanadai koronavírus-védőoltás

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Kanadának megállapodása van a Moderna, a Pfizer, a Novavax és a Johnson & Johnson vakcinagyártókkal. Anand nem árulta el, hogy a tervek szerint melyik cég szállítana hamarabb, a tesztvizsgálatok előrehaladott állapotát figyelembe véve a Moderna és a Pfizer lehetnek az elsők között. A Pfizer korábban azt közölte, hogy adataik alapján akár októberre elérhető lesz a termékük.

Kanadában az elmúlt napban 630-an fertőződtek meg, így az eddig regisztrált esetek száma elérte a 134 924-et – derül ki az egészségügyi tárca csütörtöki közleményéből. Szerdán 546 esetet jegyeztek fel. Az országban 9163-an haltak meg a járvány január 15-i kezdete óta. Az áldozatok 90 százaléka 60 év feletti volt. Koronavírusteszten 5,9 millió kanadai esett át, 119 ezer ember pedig felgyógyult a kórból.

Justin Trudeau kormányfő július 29-én azt mondta, hogy értek el eredményeket a koronavírus elleni küzdelemben, de a veszély még nem múlt el. Szerinte az ország felkészült a járvány esetleges második hullámára.

További cikkeink a koronavírus témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top