nlc.hu
Utazás

Karantén Angliában

Szombattól karantén vár arra, aki Magyarországról utazik Angliába

Vége a mentességünknek, szombattól két hétre karanténba kell vonulniuk azoknak, akik Magyarországról Angliába utaznak.
Maszkos utazók a manchesteri repülőtéren

Leveszi szombaton Magyarországot és Portugáliát a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról a brit kormány. Ez azt jelenti, hogy akik szombaton brit idő szerint hajnali négy óra – közép-európai idő szerint öt óra – után érkeznek Magyarországról és Portugáliából Angliába, két hetet kell elkülönítésben tölteniük.

A brit kormány bejelentése után a skót, majd a walesi kormány is közölte, hogy Magyarország esetében ugyanilyen döntést hozott. Ennek alapján a Magyarországról Skóciába és Walesbe érkezőknek szombat hajnaltól szintén karanténba kell vonulniuk, ezzel

a Magyarországról beutazók karanténmentessége egész Nagy-Britanniában megszűnik szombaton.

Az érvényes szabályozás szerint a Magyarországról és Portugáliából érkezőknek nem kell feltétlenül két hetet eltölteniük Angliában, Skóciában vagy Walesben, előbb is elutazhatnak. De ha két hétig vagy ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes időtartamára elkülönítésben kell lenniük.

A karanténidőszakot saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanban, ismerősöknél vagy hozzátartozóknál, illetve szállodában lehet eltölteni. A karanténelőírás megszegőit Angliában ezer font (400 ezer forint) pénzbírsággal sújthatják.

A rendelkezés a brit állampolgárokra is vonatkozik.

(MTI)

(Kiemelt kép: Anthony Devlin / AFP)

Még több cikk a beutazási korlátozásokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top