nlc.hu
Egészség

Megkapta a Zolgensmát Noel

Megkapta az életmentő kezelést Noel

Noel a harmadik magyar SMA-beteg gyerek, akinek az emberek összeadták a világ legdrágább gyógyszerére a pénzt.
Noel, az SMA-beteg kisfiú

Zente és Levente után a romániai Bihar megyében élő SMA-beteg Noel is megkapta a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát. Ő a harmadik magyar gyerek, akinek az emberek összeadták a 700 milliós összeget a terápiára.

„Erről a napról álmodtam, vágytam rá és küzdöttem érte minden erőmmel 2019. október 22-e óta. Kis híján 11 hónappal később Noel megkapta a Zolgensmát. Maga a tényleges kezelés mindösszesen annyi ideig tartott, amíg lecsepeg egy infúzió. Egy óra alatt minden megváltozott. Noelnek kemény munkával sok-sok rehabilitációval tényleg esélye lesz arra, hogy a lehető legteljesebb életet élje. Hosszú még az út, ami előttünk áll, de tudjuk, hogy sikerülni fog”

– írta Noel édesanyja a Facebookon, és mindenkinek megköszönte a segítséget.

Mivel Noel szívbeteg is, szülei nagyon aggódtak, hogy időben megkapja az életmentő kezelést. Így viszont már neki is esélye van a gyógyulásra. Noel a kezelés ezen szakaszán sikeresen túlesett, és szülei remélik, nem lesz semmilyen komplikáció a későbbiekben sem.

Noel most kórházban, karanténban van, megfigyelik, a járvány miatt különösen szigorú az elkülönítés.

(Kiemelt kép: Facebook/Kicsi Noel – SMA 1)

SMA-as gyerekek a kezelés után:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top