Az Egyesült Államokban még december közepe előtt megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása – közölte Moncef Slaoui, a kormány által szervezett oltási kampány egyik magas rangú vezetője. “A tervünk az, hogy az engedélyezést követő 24 órán belül eljuttatjuk a vakcinát az oltási helyszínekre (…), azaz december 11-én vagy 12-én megkezdődhet az oltás” – jelentette be.
A Pfizer New York-i székhelyű vállalat és német partnere, a BioNTech pénteken adta be az engedélyeztetési kérelmet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalba (FDA). A The New York Times című napilap szerint az FDA a tervei szerint 3 hétig tanulmányozza a beadványt, ezután vizsgálják meg független szakértők, az ő ülésüket december 10-re tűzték ki.
A Pfizer szerdán jelentette be, hogy 95 százalékos hatékonysággalfejezte be a ribonukleinsav-hírvivő technikán alapuló védőoltása klinikai tesztelésének utolsó szakaszát, és várakozásai szerint idén legalább 50 millió adag vakcinát gyárt, 2021-ben pedig 1,3 milliárd adagot.
Az Egyesült Államokban vasárnap este 12 102 101 igazolt fertőzöttet, 255 953 halálesetet és 4 529 700 gyógyultat tartottak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.
(MTI)
Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Biontech SE/EPA