nlc.hu
Egészség
Robbanócukornak nézte az ördögpatront

Robbanócukor helyett ördögpatront evett, meg is lett a következménye

A boltban az édesség közé pakolták a durrancsos dobozt, ráadásul a csomagolása alapján is cukorkának tűnt, állítja a pórul járt brit nő.

Egy brit nő pattogós cukorkának nézett egy doboz ördögpatront, amik fel is robbantak, amikor a szájába tette őket. Ugyan egyik foga sem tört ki, az egyik megrepedt, és fájdalmas égési sérülések keletkeztek az ajkán és az ínyén, írja a Fox News.

A Rugby városában élő Lisa Boothroyd állítása szerint a Fun Snaps durrancsot egy közeli boltban vette, és mivel az édességek között talált rá, illetve a csomagolása alapján is cukorkának tűnt, fel sem merült benne, hogy a doboz apró pirotechnikai eszközöket rejt. Hozzátette, bele sem mer gondolni abba, hogy mi történt volna akkor, ha gyerekek is esznek a „cukorkából”. 

Amikor ráharaptam, nagyon megijedtem, fogalmam sem volt, mi történik. Robbanásokat éreztem a számban, amelyet égő fájdalom követett.

– nyilatkozta Boothroyd, akinek a baleset után erős fájdalomcsillapítókat kellett szednie, és napokig nem tudott rendesen enni és aludni.

A durrancs vagy ördögpatron a magyarországi szabályozás szerint 1. pirotechnikai osztályba sorolandó. Ide olyan, akár lakáson belül is használható játékos tűzijátékok tartoznak, amelyek nem jelentenek nagyobb veszélyt. A mennyiségi korlát betartásával 14 évnél idősebbek egész évben megvásárolhatják, és a korlátozások figyelembevételével fel is használhatják ezeket. 

(Fotó: Pixabay)

Fotó: Pixabay

Óvatosan a pirotechnikai eszközökkel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top