nlc.hu
Egészség
Kamu csodaszer a koronavírus ellen

Kórházba került a Srí Lanka-i miniszter, miután ivott a koronavírus elleni „csodaszerből”

Még a Srí Lanka-i egészségügyi miniszter is reklámozta a pénzért árusított, koronavírus elleni kotyvalékot, amelyekből ezrek ittak.
Gyógynövényes ital

Ezrek ittak Srí Lankán egy koronavírus elleni „csodaszerből”, amelyet egy befolyásos „szent ember” kotyvasztott állítólag a pusztulás hindu istennőjétől, Kálitól kapott recept alapján. Egy minisztert, aki ivott a vízből, koronavírus-fertőzés miatt kórházba vittek.

Az átszámítva mintegy 4000 forintért kapható kotyvalék egyebek mellett mézet, szerecsendiót, koriandert és más fűszereket tartalmazott. Egy helyi tisztségviselő szerint a növényi alapú gyógyitalok nagyon népszerűek a szigeten, és legalább 15 ezren fordultak meg a „szent ember” otthonában tavaly decemberben az értékesítés négy napján.

A helyi sajtó szerint a szentként tisztelt üzletember templomoknak és cégeknek is árusította a kamu italt. Mintát küldött politikusoknak és minisztereknek is belőle, sőt Pavithra Vanniaraccsi egészségügyi tárcavezető is fogyasztott belőle, bár minisztériuma nem hagyta jóvá az ital gyógyszerkénti alkalmazását.

Vanniaraccsit élesen bírálta az ellenzék, mivel hamis reményeket keltett az emberekben, és felbátorította őket arra, hogy a járvány ellenére tömegesen a szent emberhez forduljanak.

Pijal Nishantha de Silva, nők és gyermekek fejlődéséért és oktatásáért felelős tárcavezető, aki szintén ivott a készítményből, a Facebookon hétfőn azt közölte, hogy elkapta a koronavírust.

A mintegy 22 millió lakosú Srí Lankán eddig 54 087 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 270-en hunytak el.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/Binay K. Sahoo)

Csodaszerek és tévhitek a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top