nlc.hu
Egészség
Halálosabb lehet a koronavírus brit változata

Halálosabb lehet a koronavírus brit változata

Nemcsak gyorsabban terjed, hanem eddigi adatok szerint magasabb halálozással jár a koronavírus brit variánsa.

A korai bizonyítékok arra utalnak, hogy a koronavírus Nagy-Britanniában megjelent mutációja halálosabb lehet a korábban elterjedt változatoknál – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.

Az adatok matematikusoktól származnak, akik összevetették a vírus új és régi változatával járó halálozási adatokat. Boris Johnson azt mondta: amellett, hogy gyorsabban terjed, vannak arra utaló bizonyítékok, hogy az új variáns magasabb halálozással jár együtt – írja a BBC.

Sétáló emberek Londonban a járvány idején

Járókelők a londoni Millennium hídon 2021. január 21-én (Fotó: Tolga Akmen / AFP)

Patrick Vallance, a kormány tudományos főtanácsadója szerint az eddigi számok alapján úgy tűnik, hogy az új változat halálozási rátája 30 százalékkal lehet magasabb. Hangsúlyozta, hogy még sok a bizonytalanság a pontos számok körül, ezért további vizsgálatokra van szükség.

Közölték azt is, hogy a koronavírus-védőoltás hatásos az új változat ellen is.

(Kiemelt kép: Tolga Akmen / AFP)

További cikkek a koronavírus brit változatáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top