nlc.hu
Egészség

A koronavírus brit mutációja elterjedt a világban

WHO: már legalább 60 országban kimutatták a brit vírusmutációt

A világ legalább hatvan országában mutatták ki eddig a Nagy-Britanniában azonosított új koronavírustörzset – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.

A WHO tájékoztatása szerint csak az elmúlt egy hétben tíz további országban tűnt fel a koronavírus ma már Magyarországon is jelen lévő korábbinál sokkal fertőzőbb mutációja. A vírus decemberben azonosított B.1.1.7 jelű mutációja akár 50-70 százalékkal is fertőzőbb lehet az eddig ismert változatnál – írja az MTI.

Londoni hétköznapok Covid idején (fotó: Jason Alden/Bloomberg via Getty Images)

Londoni hétköznapok Covid idején (Fotó: Jason Alden/Bloomberg via Getty Images)

A vírus Dél-Afrikában azonosított másik variánsát pedig a világ 23 országából jelentették eddig. Ez a mutáció szakértők szerint szintén fertőzőbb a vírus eredeti formájánál, de annál nem halálosabb. A világban több mint 96 millióra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek és a kétmilliót is meghaladja a halálos áldozatok száma. A WHO szerint a halálozások heti száma újabb csúcsértéket ért el, globálisan 93 ezren hunytak el a kórban az utóbbi hét napban. Ugyanezen időszakban 4,7 millióval nőtt a fertőzöttek száma.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top