nlc.hu
Egészség

Orosz Bernadett újabb műtétje

Több mint egy évvel a brutális támadás után ismét meg kellett műteni Orosz Bernadettet

A beavatkozás miatt újraélte a bántalmazás utáni fájdalmakat.

Újabb beavatkozáson kellett átesnie Orosz Bernadettnek, akit volt barátja 2019 novemberében súlyosan bántalmazott. „A többórás plasztikai beavatkozás során az arcomat próbálták helyrehozni. Még az orromon is lenne mit változtatni, de a műtétet követően olyan szörnyű érzések fogtak el, amiket a megverésem után éreztem. A hajam véres volt, az arcom pedig brutálisan bedagadt, alig tudtam mozdítani a fejemet” – nyilatkozta a Borsnak.

Miután Orosz Bernadett a Facebookon írt brutális bántalmazásáról, az országos felháborodást váltott ki. Az asszony röviddel a támadás után ismét kórházba került, mert elviselhetetlen fájdalmat érzett a fülénél, és az orvosok már haza sem engedték, azonnal megoperálták. Később levelet írt az igazságügyi miniszternek, mert úgy érezte, az ügy nem lett megfelelően kezelve, helyette „intézményesített bántalmazás és semmittevés, áldozathibáztatás van Magyarországon”, majd egészen Brüsszelig ment, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak problémájára.

Négy hónappal a bántalmazás után Orosz Bernadett volt barátja, aki szinte a felismerhetetlenségig összeverte, bejelentette, hogy ötmilliót követel tőle, mert szerinte azzal, hogy a Facebook-posztjában megnevezte őt, mint elkövetőt, és ezzel szerinte megsértette a személyiségi jogait, és a férfi polgári pert indított. 2020 szeptemberében el is kezdődött a peres eljárás, és időközben Orosz Bernadett is benyújtott egy keresetet, jogsértés miatt 7,8 millió, míg kártérítés formájában 2,2 millió forintot követel a férfin. 

Orosz Bernadett a Jakupcsek Plusz vendégeként

Orosz Bernadett a Jakupcsek Plusz vendégeként

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése