nlc.hu
Egészség
Óriási bajba kerültek a magánállatkertek

A magánállatkertek a vendéglátásnál és az idegenforgalomnál is nagyobb bajban vannak

Egyetlen bevételüket a látogatók jegyvásárlása jelentette, de november óta ők is zárva tartanak. Csakhogy az állataikat így is etetni és gondozni kell, ami ebben a helyzetben rendkívüli terhet rak a tulajdonosok vállára.

Ha bajba került szektorokról van szó, általában az idegenforgalmi, a kulturális és a vendéglátóipari szektort szokás megnevezni, de akad egy kisebb szektor, ami még náluk is nagyobb bajba került: a magyarországi magánállatkertek. Ők nem kapnak sem állami, sem önkormányzati támogatást, csak a jegybevételekben bízhatnak, ez pedig a novemberi országzárás óta gyakorlatilag nulla. Eközben a másik oldalon nem tudnak spórolni, a költségeik továbbra is fixek, hiszen az állatokat ugyanúgy etetni kell, és a gondozásukat végző emberek munkájára ugyanúgy szükség van akkor is, ha nem jönnek a látogatók – derül ki az RTL Fókusz riportjából.

A csatorna az ország két legnagyobb magánállatkertjét, a felsőlajosit és a gyöngyösit kereste fel, ahol hatalmas és gyönyörű nagymacskákkal, tigrisekkel és oroszlánokkal is várnák a látogatókat, ha jöhetnének. Mindenkit szeretnénk megnyugtatni: az állatok ellátása normális és folyamatos, de a jövőjük sajnos bizonytalan.

Minden este azzal fekszünk, hogy nem tudjuk, másnap mire ébredünk

– mondja Tóth Tibor, a Felsőlajosi állatkert tulajdonosa, aki nagyon komoly gondba kerülhet, ha március elseje után is zárva kell tartaniuk. Kicsit stabilabb a helyzete a Gyöngyösi állatkert tulajdonosának, Barczai Heninek, de ő sem szeretné az összes tartalékot felélni. Mindketten felhívják a figyelmet, hogy állatkertjeik szabadtéren működnek, így akár létszámkorlátozással, de könnyedén megszervezhető lenne, hogy vírushelyzetben is biztonsággal látogathatók legyenek.

Állatkertek a koronavírus idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top