nlc.hu
Egészség

Újabb botrány a tokiói olimpiai körül

Beszólt a szerinte túl sokat beszélő nőknek, most bocsánatot kér az olimpiai szervezőbizottság elnöke

Bocsánatot kért Mori Josiro, a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke a nőkre tett megjegyzése miatt, mindazonáltal kijelentette: nem szándékozik távozni posztjáról.

Mori csütörtökön kiemelte, hogy nem állt szándékában megsérteni a nőket, amikor azt mondta: bosszantja őt, ha az értekezleteken a női tagok túl sokat beszélnek, és emiatt a megbeszélések elhúzódhatnak. Hozzátette: meggondolatlan kijelentéséért bocsánatot kér. A közösségi médiában a „Mori, kérem mondjon le” akcióhoz egyre többen csatlakoznak, a 83 éves sportdiplomata – aki korábban volt miniszterelnök is – pedig ekkor jelezte, ő továbbra is vállalja a felelősséget az olimpia megszervezéséért és levezényléséért, azonban ha tovább erősödnek a lemondását követelő hangok, akkor nem marad más választása, mint a távozás – írja az MTI.

Mori Josiro sajtótájékoztatót tart február 4-én (fotó: Kim Kyung-Hoon/Reuters/Bloomberg via Getty Images)

Mori Josiro sajtótájékoztatót tart február 4-én (Fotó: Kim Kyung-Hoon/Reuters/Bloomberg via Getty Images)

Japánban jelenleg nincs kedvező hangulat az olimpia megrendezésére, a koronavírus-járvány és a megnövekedett kiadások miatt a lakosság nyolcvan százaléka törölné vagy tovább halasztaná az ötkarikás játékokat. Mori kedden kijelentette, hogy „teljességgel lehetetlen” az újabb halasztás, és a járványhelyzet alapján legkésőbb márciusban eldöntik, hogy lehetnek-e külföldi nézők a versenyeken. Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a pandémia miatt márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

A szexista beszólások sajnos mindennaposak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top