Brian Myers néhány hónappal ezelőtt a New Jersey-i Ramapo-Bergen állatmenhelyről fogadta örökbe a kutyát, egy 6 éves Sadie nevű németjuhászt – írta a menhely egy Facebook-bejegyzésben.
Sadie-t az előző gazdája adta be a menhelyre, miután egy költözés során nem tudta magával vinni. Így talált rá Brian Myers.
A kutya idegenkedett az emberektől, főleg a férfiaktól, de Myers-nek volt egy belső megérzése és végül hazavitte a félős kutyát.
Kiderült, hogy ez egy remek, sőt, életmentő döntés volt.
Myers a múlt héten ugyanis szélütést kapott az otthonában, és végül a kutyának köszönheti, hogy hamar kórházba került. Sadie ugyanis azzal tartotta ébren a férfit, hogy nyalogatta az arcát, majd áthúzta a szobán, egészen a telefonig, hogy Myers segítséget tudjon kérni.
„Ő az én hősöm, és halálig szeretni fogom” – mondta Myers a PETA által kiadott nyilatkozatában.
„Nem tudom, mit tettem volna, ha nem lett volna ott”
Amíg a gazdája gyógyul, addig a kutya a férfi családjánál él, de így is minden nap FaceTime-on találkozik a két barát.
Fotó: Pexels (a kiemelt kép csak illusztráció)
(FoxNews)
Cuki kutyák:
- 21 kölyökkutya, aki azonnal elrabolja a szíved – cuki képek
- 15 cuki kép, ami bebizonyítja, hogy a kutyák és a macskák igenis szeretik egymást