nlc.hu
Egészség
Robotok segítségével műt térdeket

„Szeretnék jobbat adni a betegeknek, fontosnak tartom, hogy nyissunk az újítások felé” – Robot segítségével műt térdeket

Ma már egy térdprotézis is tud úgy működni, mint az igazi térd, de ehhez elengedhetetlen a maximális pontosság az operáció során. Dr. Domán István robotizált eszköz segítségével csúcsra járatja a térdprotézisek beültetésének precizitását. Több mint negyven ilyen műtéten van túl.

A szakembernek köszönhetően az új, robot technológia alkalmazásában élen járunk: tavaly ősszel mi voltunk a negyedik olyan ország Európában, ahol  OMNIBOTICS eljárással a térdprotézis komponensek beültetését a robotizált eszközök segítségével végeztek.

A csípő és térdspecialista már az egyetemi évei alatt is több országban vett részt gyakorlaton, később pedig orvosként is rendszeresen látogatott el külföldi kongresszusokra, továbbképzésekre. Közel hét évet az Egyesült Királyságban dolgozott konzultásként, évente több alkalommal vett részt külföldi továbbképzéseken, műtéttechnikai kurzusokon. A jelenlegi járványügyi helyzetben a külföldre utazás sajnos nem megoldható, ezért online továbbképzések rendszeres résztvevője és meghívott előadója is. Hasonló okokból így beszélgettünk mi is.

Még mielőtt nekifutnánk mit is jelent pontosan, hogy egy robot segíti a térdműtétekben, ejtsünk pár szót arról, hogy miért ennyire gyakori a térdprobléma manapság?

Magyarországon a lakosság közel negyedének van valamilyen komoly csípő- vagy térd problémája. Ez egyfajta civilizációs ártalom, összefügg a mozgásszegény életmód okozta elhízással, a kitolódott életkorral, de lehet genetikai háttere is, okozhatja az ízület sérülése, repetitív túlterhelése és gyulladásos megbetegedések. Bizonyos versenysportok (labdarúgás, tenisz,  hosszútávfutás, stb.) is gyakori kiváltó okai lehetnek a térdízület kopásos megbetegedésének. 

Robotok segítségével műt térdeket

Dr. Domán István csípő és térdprotézis specialista

Fontos a prevenció? Vagyis a magyarok mennyire veszik komolyan a testük jelzéseit?

Ha valakinek panasza van, célszerű időben orvoshoz fordulni, mert a korai felismeréssel, elkezdett célirányos kezeléssel, a súlyosabb problémák kialakulása lassítható, esetenként a komolyabb műtét elkerülhető. Gyakran tapasztalom, főleg a férfiak esetében, hogy csak akkor mennek el orvoshoz, amikor már nagyon előrehaladott a kopásuk.

Miért van az, hogy a nőket nagyobb arányban érinti az térdízületi kopás?

Kutatások alapján a nőket 40 százalékkal gyakrabban érinti a térdízületi kopás, mint a férfiakat. Ebben több tényező is szerepet játszik, de  egyelőre csak egy-két dolgot tudunk biztosan. Az egészen biztos, hogy a hormonális háttér szerepet játszik, de anatómiai tényezőkkel is kell számolni. A nők testfelépítése és a térdük formája is különbözik a férfiakétól és az sem mellékes, hogy a nők térdében valamivel vékonyabb a csontvégeket borító porcréteg. Az pedig köztudott, hogy a nőknél eleve alacsonyabb a fájdalomküszöb, emiatt pedig sokkal nagyobb fájdalommal élik meg az ízületi kopást.

Térdprobléma bármikor előjöhet az ember életében?

Bármely életkorban jelentkezhet. Fiatalabb életkorban sérülésekkel, idősebb korban a kopásos betegségekkel találkozunk. Az utóbbi időben azonban egyre gyakrabban találkozni súlyos kopással bíró  középkorú betegekkel is. Náluk többnyire korábbi sérülések állnak a háttérben. A tipikus tünetek a kezdetben terhelésre fellépő fájdalom, ízületi duzzanat, az ízület merevsége, ropogása, a mozgás beszűkülése.  A panaszok a tünetek megjelenését követően fokozatosan rosszabbodhatnak, a fájdalmak állandósulhatnak, a térdekben idővel deformitás alakulhat ki. 

Robotok segítségével műt térdeket

Fotó: drdroman.hu

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne súlyosbodjon az állapot, vagy legalábbis lassítsuk a folyamatot?

Kezdetben konzervatív terápiával próbálkozunk. Ezek közé tartozik az ideális testsúly elérése, a rendszeres, kíméletes torna, fizioterápiás kezelések, gyulladáscsökkentő, chondroprotectív (porcvédő) szerek szedése, izületbe adható injekciók. Jól működnek a hyaluronsav és a különféle regeneratív injekciók, mint  a PRP (vérlemezkékben gazdag plazma) és a felnőttkori őssejt (csont vagy zsír eredetű) gyakran alkalmazott eljárások.

Mikor van szükség térdprotézisre?

Amikor az életminőség már jelentősen mértékben romlik.  Ilyenkor a mindennapi tevékenységek is jelentős fájdalommal járnak, a betegek pihenni sem tudnak fájdalomtól  és a vizsgálatok is igazolják az előrehaladott kopást.  

A protézisekkel kapcsolatban él a köztudatban egy erős  ellenérzés. Mennyire komfortos térdprotézissel élni 2021-ben?

A protéziéseknek az a funkciója, hogy fájdalommentességet biztosítsanak, és a páciens újra tudja használni a térdét. Azonban statisztikák alapján ötből egy beteg nem teljesen elégedett az eredménnyel. Ezekben az esetekben visszamaradó fájdalom, esetleg funkcióbeli elmaradás fordulhat elő: például az illető nem tudja az elvárásainak megfelelően terhelni a térdét, vagy nem érzi sajátjának. Technikai szinten azonban egyre több olyan előrelépés történik, amelyek ezeket a problémákat  hivatottak kiszűrni.

Például léteznek már személyre szabott protézisek is, amit az adott térd formájához lehet pontosan igazítani, a beteg fizikumához gyártják. Ilyenkor a beavatkozás előtt egy CT vizsgálattal feltérképezik az operálandó végtagot. Az így kapott adatok alapján pedig a legújabb technológiai fejlesztések segítségével, mint például a 3D nyomtatás, legyártanak egy teljesen egyedi, „custom–made”, vagyis egyénre szabott, méretben, formában és minden egyéb paraméterében pontosan a páciens csontozatához igazodó protézist. Ez a technológia akkor ad jó eredményt, amennyiben nem jár a kopás a térd jelentős tengely deformitásával. Ugyanis ilyenkor az oldalszalagok balansza megbomlik, az egyik oldalon az oldalszalag feszesebb, a másik oldalon lazább lehet. Ilyenkor a robot asszisztált technológiához folyamodunk. 

Robotok segítségével műt térdeket

Dr. Domán István az OMNIBOTICS eljárással készít térdprotézis beültetést

Miben tud segíteni a robotika?

Robot technológiával a kopást kísérő deformitást és az azzal jelentkező szalag egyensúly megbomlását vissza tudjuk állítani.  Mivel a protézis a kopott részt pótolja, a műtéttel megszűnik a kopott felszínek súrlódásból adódó fájdalom,  de sok múlik azon, hogy a protézis komponenseket milyen helyzetben és milyen pontossággal sikerül beültetni. Ahhoz, hogy a páciens térdfunkciók tökéletesek legyenek még a térd körüli lágyrészek, oldalszalagok tökéletes feszességét is biztosítani kell. A legújabb robottechnológia  segítségével mindezeket meg tudjuk tenni és olyan személyre szabott helyzetben ültetjük be a protézist amely mellett a beteg leginkább a sajátjának érzi. Ehhez az kell, hogy a térd körüli lágyrészek stabilitását helyreállítsuk, vagyis hogy az oldalszalagok feszessége megfelelő legyen. 

Ez a hagyományos műtétekkel kivitelezhetetlen?

Nem mindig sikerül, és nem azért mert ügyetlen a sebész, hanem mert az eszközök csak egy bizonyos pontosságot tudnak biztosítani, ezért a megoperált betegek 20-25 százalékának panaszai maradhatnak vissza. A betegek elégedettségének egyik legfontosabb fokmérője ugyanis az, mennyire lesz stabil a térd a protézis beültetése után. Ezt a stabilitást a térdet körülvevő lágyrészek, oldalszalagok feszességét helyreállítva lehet elérni. Ebben nyújt előrelépést az OMNIBotics robot technológiája, mely a térdprotézis pozicionálás és csontokhoz való illeszkedését úgy segíti elő, hogy közben a szalagok egyenlő feszességre állíthatók be a használatával. 

Azt fontos helyre tenni, hogy a robotot ne úgy képzeljük el, mint egy sci-fiben, ami az orvos helyett operál.

Továbbra is én műtöm a beteget, nem pedig egy R2D2-szerű robot a Csillagok háborújából. Két eszköz, ami fontos a műtét során: az egyik a dinamikus, digitális szalag feszesség mérő, a másik pedig egy olyan robot, mely (a mért adatok alapján) az optimális szalagfeszességet biztosító implantátum pozícióhoz szükséges csontrezekciót nagy pontossággal segít kijelölni. Ez az a művelet, amivel az implantátum helye kialakításra kerül. Ebben a robot „kvázi” vezeti a kezemet, és biztosítja, hogy jó helyen és nagy pontossággal végezzem a lépéseket, 

Robotok segítségével műt térdeket

Fotó: drdroman.hu

Akkor ezek szerint a robot a pontosságban segíti az orvost.

Igen, a hagyományos műtéteknél a lágyrész balansz megítélésében a sebész csak az érzékszerveire tud hagyatkozni. Ezzel szemben, az általunk alkalmazott robottechnológiával a térd körüli lágyrészek feszessége objektíven mérhető, „számszerűsíthető” és az eredmények birtokában személyre szabott implantátum pozíció határozható meg.

Több mint negyven műtéten van túl, mik a páciensek visszajelzései?

Hogy gyorsabb a felépülés, jobban tudják terhelni a térdüket, és az a megélés, mintha a saját térdük lenne.

A high-tech műtéti eszközök eddig sem voltak ismeretlenek ön előtt, a mozgásanalízis alapján végzett csípőprotézis beültetését is elsőként ön kezdte el Magyarországon. Szakmailag fontos ön számára, hogy az innovációk után menjen?

Szeretnék jobbat adni a betegeknek, fontosnak tartom, hogy nyissunk az újítások felé.

Ez az eljárás egyelőre csak magánpraxisban érhető el.

Sajnos, egyelőre igen. Ezek az eszközök irgalmatlanul drágák, és még így is hosszas szervezést igényelt a behozatala. Az USA-ban, ahol az eljárást kifejlesztették,  azért tud ez a szegmens jobban terjedni, mert többet tudnak ilyen innovációkra költeni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy egyre gyakoribbak lesznek az ilyen jellegű technikai eszközök az orvoslásban.

Robotok mindenhol:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top