nlc.hu
Egészség

Oroszországban elkészült az első Covid-orrspray – eddig csak állatokon tesztelték

Oroszországban elkészült az első Covid-orrspray – eddig csak állatokon tesztelték

A kísérletek még az első fázisban tartanak és a szert eddig csupán hörcsögökön próbálták ki.
orrspray, koronavírus

Az illetékes orosz hatóság  mégis megadta a szabadalmi védelmet a világ első Covid-19orrspéjének, a MIR-19-nek. Ez a szer a kórokozók szaporodását megakadályozva megelőzi a koronavírus okozta betegség kialakulását.

A kísérletben részt vett állatok viszont jól reagáltak, az MIR-19 orrspray hatására kevésbé köhögtek, mint a kontrollcsoport tagjai. Moszkvában már ennyi is elég volt ahhoz, hogy a Szövetségi Orvosi és Biológiai Intézet Orosz Immunológiai Intézete (FMBA) szabadalmi védettséget adjon a szernek.  A kiadott szabadalmi védelmi dokumentum nem túl sokat, de leginkább semmit sem mond a hatékonyságról, az orosz szakemberek azzal érvelnek, hogy a gyakorlat szerint az ígéretes szereket és eljárásokat először levédik, és csak ezt követően kezdődnek meg a klinikai vizsgálatok. Konsztantyin Szeverinov, a Szkolkovói Tudományos és Technológiai Központ – az orosz Szilíciumvölgy – egyik tudósa úgy reagált a hírre, hogy a jelenlegi állapottól az emberek kezelése olyan messze van, mint a Hold.

Az orrspray formájában adott oltóanyagok előállítása egyébként nagy ütemben zajlik, erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.
Az orrspray formájában beadható változatának alkalmazási lehetőségét például már vizsgálja  az Oxfordi Egyetem. Az egyetem nyilatkozata szerint a kísérletben harminc egészséges, 18-40 év közötti önkéntes vesz részt, azt vizsgálják, hogy a ChAdOx1 nCoV-19 nevű vakcina milyen immunrendszeri reakciót vált ki, ha orrspray formájában alkalmazzák. De persze vizsgálják a biztonságosságát és az esetleges kedvezőtlen reakciókat, mellékhatásokat is. Az önkénteseket négy hónapig monitorozzák, várhatóan e hónapban érkeznek majd az első eredmények.

(Hvg)

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése