nlc.hu
Egészség

Oltják az aktív korosztályt

Már az aktív korosztályt is oltják Magyarországon

Majd másfélmillió ember már a második oltáson is túl van, a tanároknak pedig a nyolcvan százaléka kapott már koronavírus elleni vakcinát.

György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője interjút adott a Magyar Nemzetnek. Közölte, hogy most már több mint 3,25 milliót tesz ki a beoltottak száma, és 1,4 millióan kapták már meg a második dózist. Úgy véli, a szám jó, de hozzátette, hogy „csak akkor lehetünk majd elégedettek, ha már minden regisztrált megkapta a vakcinát. (…) Most már bármelyik pillanatban csöröghet a regisztráltak telefonja.”

György elmondta, hogy az aktív korosztály oltása is zajlik, és szerinte érdemes bármelyik vakcinát elfogadni, de ha valaki nem kér egy oltóanyagot, később újra sorra kerülhet, amikor érkezik a számára kedvesebb vakcinából. Megjegyezte, hogy ezzel persze időt veszít az egyén, ami tragikus esetben sajnos akár az életébe is kerülhet.

György arról is beszélt, hogy eddig mintegy 1,25 millió magyar kapott keleti vakcinát, és kétmillióan nyugatit.

Április 19-edike van, mától újra nyitva vannak az óvodák és az általános iskolák hazánkban, noha utóbbiak csak az alsó tagozatosok számára. György szerint a behívott pedagógusok nyolcvan százaléka jelent meg az oltóhelyeken, így több mint 195 ezer pedagógus kaphatta meg eddig az oltást, és további 32 ezer tanárt hívtak be az előző hétvégére is. 

Az nlc szerkesztősége buzdít mindenkit, hogy ha hívják, menjen és oltasson, fogadja el a vakcinát. A mellékhatások könnyed megfázásnak tűnhetnek a kórházi lélegeztetéshez képest. Ahogy azt rengeteg szakember megfogalmazta már: csak az oltással vethetünk véget a világszerte tomboló koronavírus-járványnak.

A mellékhatások enyhe náthának tűnnek a valós megbetegedéshez képest: 

vakcinával töltött fecskendő

Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top