Bár hétfőtől a diákoknak vissza kell térni az iskolába, aki egyelőre még tart a koronavírus-fertőzéstől, igazolással továbbra is maradhat otthon – értesült az RTL Klub Híradója.
A hírműsor szerint a távolmaradás lehetőségéről az Adom diákmozgalom indított petíciót, azt kérve az illetékesektől, hogy az iskolák szabad hatáskörben dönthessenek a távol maradókról. A diákok közül 130 ezren írták alá a petíciót, amelyre reagált is a kormány.
Eszerint igazolt hiányzásnak fog számítani a távolmaradás, akárcsak az általános iskolák alsó tagozatán. Ennek ellenére, Schermann Fruzsina, az Adom diákmozgalom elnöke a híradónak nyilatkozva elmondta, arra számítanak, hogy sokan térnek majd vissza az osztályokba.
A hírműsor egy pszichológust is megkérdezett, hogy pszichés szempontból mit jelent a diákok számára az iskolába való visszatérés.
Bojti Andrea pszichológus felhívta a figyelmet, hogy ebben az időszakban kiemelt figyelmet kell fordítani a diákok mentális állapotára. A szakember rámutatott, hogy mostanában sok olyan esettel találkozik, ahol eleve szorongó gyerekek most attól tartanak, hogy nem fognak tudni újra beilleszkedni a jelenléti oktatásba.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Szakszervezetének ügyvivője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a hátralévő pár hétben a tanároknak inkább a diákok lelki-mentális igényeire kell figyelnie, nem pedig a tananyag bepótlására, utóbbira ugyanis később is lesz lehetőség.
Még több oktatás az nlc-n:
- Nem értette a matekot a diák, a tanár megjelent egy táblával az ajtaja előtt
- Félnek a fertőzéstől az érettségizők, már nem mennének vissza az utolsó 2 hétre
- „Azt gyűlölöm a legjobban, amikor megkérdezik: hogy bírod te ezt?”