nlc.hu
Egészség
Beutazás Horvátországba egy oltással

Már egy oltással is be lehet lépni Horvátországba, de vannak feltételei

Már egy oltást is elfogadnak a Horvátországba utazóktól, de csak bizonyos határidőkön belül, és a kínai Sinopharmra egyáltalán nem érvényes a lehetőség.
Horvátország

Szerdától már egyetlen koronavírus elleni oltással be lehet utazni Horvátországba – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter.

A pontos szabályok azonban kicsit bonyolultabbak, nem minden vakcinára érvényes az „egyoltásos belépés”, és a határidők sem egyformák:

  • A Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot.
  • Az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot.
  • Az összes többi vakcina – például a kínai Sinopharm – esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba, a második dózis felvételétől pedig 14 napnak kell eltelnie.

Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt.

Továbbá akik rendelkeznek európai digitális igazolvánnyal, hogy felgyorsítsák a határátlépést, feltölthetik adataikat az Enter Croatia honlapra. A beutazáshoz a határon minden esetben regisztrálni kell, kivéve, ha átutazóban van valaki.

Az elmúlt napon 432 új fertőzöttet azonosítottak Horvátországban, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 356 829-et. Az elmúlt 24 órában a vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében nyolcan haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8042-re emelkedett. Kórházban jelenleg 709 beteget ápolnak, közülük 81-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 293 847-en kaptak védőoltást, közülük 509 710-nek már a második adag vakcinát is beadták.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay/pixelRaw)

Irány Horvátország:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top