nlc.hu
Szabadidő

Egy oltással is be lehet utazni Horvátországba

Jön a nyár: már egy oltással is be lehet utazni Horvátországba

Jó hír lehet ez azoknak, akik már tervezik az adriai nyaralást.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter bejelentette, május 15-ig meghosszabbították a jelenleg is érvényben lévő intézkedéseket néhány könnyítéssel, amely a határátlépésre vonatkozik. Azok az európai uniós – vagy a schengeni övezethez tartozó – állampolgárok, akik 180 napnál nem régebbi oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással rendelkeznek arról, hogy átestek a fertőzésen, továbbra is kiválthatják a karanténkötelezettséget azzal a változtatással, hogy míg eddig két oltásra volt szükség, éjféltől egy oltás is elég lesz a határátlépéshez – mondta a miniszter. A rendelet nem tesz különbséget a vakcinák származását illetően.

Az Utazás nyaralás info hívta fel a figyelmet, hogy ez a lehetőség csak azokra vonatkozik, akik a koronavírus fertőzésen igazoltan átestek. Számukra a vakcina beadásától számított 5 hónapig elegendő mindössze egy oltás. Mindenki más, mint eddig is, a 2. dózistól számított 14. naptól léphet be karantén-, vagy tesztkötelezettség nélkül Horvátországba.

Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigén gyorsteszttel lépték át a határt, és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kellett ismételniük a tesztelést. Az országba 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel is be lehet utazni.

Krunoslav Capak, az ország közegészségügyi intézetének a vezetője kiemelte, hogy az oltással kapcsolatban is új rendelet lépett életbe. Csak egyetlen oltást kapnak azok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen – mondta.

Horvátországban az elmúlt napon 2007 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 332 183-at. Az elmúlt 24 órában 41-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7081-re emelkedett. Kórházban 2237 beteget ápolnak, közülük 253-an vannak lélegeztetőgépen. 

(MTI/nlc) 

Dubrovnik/Horvátország

Dubrovnik/Horvátország (Fotó: Pixabay)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése