A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást – vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Merkely Béla azt mondta: a harmadik oltás hatása két hét alatt alakul ki, tehát
azok a családok tudnak nyugodtan a családi asztalhoz ülni, ahol két héttel karácsony előtt mindenki felvette a harmadik oltást.
Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb harmadik oltást. Összehasonlításképpen Izraelt hozta fel példaként, ahol júniusban indult el a negyedik hullám, amely szeptemberre csúcsosodott ki, majd lecsendesedett. Ennek megoldása Merkely Béla szerint a harmadik oltás volt, amelyet a lakosság 45 százaléka kapott meg. Ebből lehet arra következtetni, hogy nálunk is ezt az értéket kell elérni, hogy karácsonykor a családok összeülhessenek és békében ünnepelhessenek.
Izrael példáját azért is hozta fel a rektor, mert ott is 60 feletti százalékban oltott két dózissal a lakosság, viszont ehhez járul hozzá a 45 százalékos átoltottság a harmadik dózissal. Kitért azon európai országokra, ahol sok esetben két dózissal elérték a 80-85 százalékot is, mégis magas a napi fertőzésszám. Mindez a rektor szerint azzal magyarázható, hogy az első két dózis a betegség súlyos lefolyására, a halálozásra van hatással, míg a harmadik adag a járvány terjedése szempontjából jelentős.
Merkely Béla az oltási hetet sikeresnek értékelve azt mondta: legtöbben, 85 százalékban harmadik oltásért jelentkeznek, 10 százalékos az első vakcináért jelentkezők aránya és 5 százalék a másodikért. Merkely Béla szerint a legfontosabb az, hogy senki se bízzon az immunrendszerében, oltatlanul „a legjobb immunrendszer mellett is kialakulhat citokinvihar, fiatal, huszonéves, sportos testalkatú ember is lélegeztetőgépre kerülhet, halál közelébe”. Hozzátette: ez most egy olyan helyzet, hogy „legalább három oltásra van szükség”.
Az Afrika déli részén felfedezett omikron mutánssal összefüggésben azt mondta: „minden elképzelhető, ez egy ezerarcú vírus, azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy ez egy azonnali hatalmas ötödik hullámot generáljon”. Megismételte: az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért ha ez a két paraméter magas az országban, akkor ez a mutáns „nem fog jelentős problémát okozni”. De azokban az országokban, ahol alacsony az átoltottság és nincs meg a harmadik oltás, ott gondot jelenthet.
A jövőre vonatkozóan azt mondta: egy pontosan meg nem határozható idő múlva megszelídül a vírus, de ez az oltottság következménye lesz. Akik nem oltatják be magukat, azok megkapják a betegséget, aminek „nagy ára van, mert ha valaki oltatlanul kapja meg ezt a vírusfertőzést, akkor az élete sokkal nagyobb veszélyben van, mintha két vagy három oltást követően kapná meg”.
(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)