nlc.hu
Egészség
Műkarba próbált beadatni koronavírus-oltást

Műkarral próbálta megúszni az oltást, naná, hogy lebukott

Pedig még a nővért is megpróbálta meggyőzni, hogy nincs itt semmi látnivaló.
oltás

Egészen sajátos, egyszerre vicces és elszomorító módját választotta egy olasz férfi annak, hogy megússza az oltást: szilikonból készült műkart applikált magára, abba próbálta beadatni a vakcinát. Az 50 éves olasz férfi egy Biella-beli oltóközpontot keresett fel, ott próbálta eljátszani a trükköt – persze nem jött be. A nővér azonnal érezte, hogy valami nem stimmel, amikor a férfi nem volt hajlandó vállig felhúzni a felsőjét, amikor pedig hozzáért, rögtön összeállt neki, hogy ez nem is valódi bőr. Az ingét felhúzva persze rögtön észrevette, hogy műkarról van szó; a férfi, aki tudta, hogy ebből már nem jön ki jól, még ekkor is győzködte a nővért, hogy tegyen úgy, mintha semmit sem látott volna.

Az eset nevetséges lenne, de inkább rendkívül felháborító, tekintve, mennyi áldozatot kell hoznia a társadalmunknak a járvány miatt

– nyilatkozta Alberto Cirio, Piedmont kormányzója. Igaza van: a férfi megúszhatta volna az oltást, hiszen az nem kötelező Olaszországban, mégis úgy döntött, megpróbálja átverni a nővért, hogy megkapja a védettségi igazolványt és szabadon mozoghasson. Így viszont rendőrségi ügy lett a tettéből, és alighanem bíróság elé kell majd állnia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top