nlc.hu
Egészség
Koronavírus-járvány: megkezdődött a gyerekek oltása

Nagy az érdeklődés az 5-11 éves gyerekek oltása iránt

Kedd hajnalban megérkezett az 5-11 éves gyermekek oltására alkalmas Pfizer-vakcinaszállítmány, így szerdán országszerte elkezdődhetett az ő oltásuk is.

„Nagy az érdeklődés az 5-11 éves gyermekek koronavírus elleni oltása iránt” – közölte az első napok tapasztalatairól beszámolva a Budai Gyermekkórház főorvosa csütörtökön az M1 Híradóban.

Gyerek maszkban ragtapasszal a karján

A gyerekek oltása már elérhető (Kép: Getty Images)

Madarasi Anna az első oltási napot sikeresnek nevezte, mindenki fegyelmezett volt – mondta –, és tartották az időpontokat is. Az oltás beadása után a 15 perces megfigyelés alatt senkinél nem alakult ki szövődmény – emelte ki, hozzátéve: azt még nem lehet megmondani, hogy karfájdalom, fáradékonyság, láz jelentkezik-e a gyerekeknél az oltás utáni napokban. Tudatta azt is, hogy az 5-11 éves gyerekeket is előzetesen regisztrálni kell, és csak súlyos vagy akut lázas betegség esetén nem adható be a vakcina.

A főorvos szerint fontos a gyerekek oltása a járvány megfékezéséért, mert sokuknál nem vagy csak alig jelentkeznek tünetek, amely alapján kiderülhetne, hogy fertőzöttek. Volt például az intézményben olyan nap, amikor a műtétre előjegyzett öt gyermekből mind az ötnek pozitív lett a PCR-tesztje – mondta Madarasi Anna.

A műsorban emlékeztettek: kedd hajnalban megérkezett az 5-11 éves gyermekek oltására alkalmas Pfizer-vakcinaszállítmány, így szerdán országszerte elkezdődhetett az ő oltásuk is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top