Hivatalának közleménye szerint Bennett kijelentette, Izrael polgárai a világon elsőként kapták meg a vakcina harmadik adagját, az ország továbbra is továbbra is élen jár azzal, hogy most a lakosok hozzájutnak a negyedikhez is. A kormányfő egyben felszólította azokat, akik megfelelnek a feltételeknek, hogy kérjék az oltást.
Az izraeli egészségügyi minisztérium közleménye szerint az immunhiányos emberek is megkaphatják a vakcina negyedik adagját, amelyet nekik, valamint a 60 év felettieknek és az egészségügyieknek a harmadik injekció után legalább négy hónappal lehet beadni.
A nap folyamán Izrael bejelentette, hogy az omikron variáns megfékezése érdekében felvették az Egyesült Államokat, Kanadát és számos más országot a mintegy 50 államot tartalmazó vörös listára. Az ezen felsorolt országokba tilos az utazás.
A külföldi utazási korlátozások, amelyek már Franciaországra, az Egyesült Királyságra és a legtöbb afrikai országra vonatkoznak, szerdán lépnek hatályba, és legalább december 29-ig maradnak érvényben. A vörös listára újonnan felkerült még Németország, Belgium, Olaszország, Magyarország, Marokkó, Portugália, Svájc és Törökország.
Keddig 1148 megerősített és nagyon valószínűen az omikron variánshoz köthető megbetegedést jelentettek Izraelben, a fertőzöttek több mint fele oltott ember volt – közölte az egészségügyi minisztérium.
A déli Beer-Sevában található Szoroka kórház bejelentette, hogy Izraelben valószínűleg az első, aki belehalt az omikron variáns okozta fertőzésbe, egy 60 éves férfi, aki több súlyos betegségben szenvedett.
Izrael 9,3 millió lakosából több mint 4,1 millióan kaptak három adag koronavírus elleni vakcinát. Az országban folyik az 5 és 11 év közötti gyermekek oltása is.