nlc.hu
Egészség
Csatornába süllyedt autóján szelfizett

Jeges vízben kötött ki autójával, gyorsan szelfizett is egyet a jármű tetején állva

Nem lett baja, de nem is szerzett túl sok rajongót a róla készült felvételekkel.

Néhány nappal ezelőtt egy sofőrnek sikerült az ottawai Rideau-csatornában kikötnie autójával, és úgy gondolta, érdemes lenne egy szelfit készítenie a jeges vízben elmerülő jármű tetején állva, amíg ki nem mentik szorult helyzetéből. Az esettel kapcsolatban több kérdés is felmerül, például az, hogyan került a csatorna vízébe az illető? Ugyan nincs olyan felvétel, amin maga a baleset pillanata látszódna, de van egy videó arról, hogy a sofőr nagy sebességgel halad autójával a befagyott folyón. 

A nőnek szerencsére nem esett baja, időben ki tudták  juttatni a partra, de veszélyes járműhasználat miatt vádat emeltek ellene, és ha elítélik, akkor akár a jogosítványát is elvehetik. Történetét időközben pedig felkapta az internet, és természetesen akadtak olyanok, akiket megbotránkoztatott a viselkedése, egy helyi lakos, aki a mentésben is részt vett, például egy rádióinterjúban mondta el nem éppen hízelgő véleményét róla. 

Nő szelfizik a hóban

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Daniel Frese / Pexels)

(via hvg.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top