nlc.hu
Egészség

Megszólal az életmentő kisfiú

Megszólalt a nyolcéves Norbi, aki megmentette a nagymamája életét

A kisfiú nagymamájával játszott, amikor az asszony hátradőlt a székkel, és nem kelt fel.

Mint ahogy azt mi is megírtuk tegnap, egy 8 éves kisfiú 65 éves nagymamájával volt otthon Dégen, ahol ország-várost játszottak. A gyerek mamája azonban az egyik pillanatban hátradőlt a székkel, és nem kelt fel. A kisfiú azonnal hívta a segélyhívót, a telefonos instrukciók alapján az unoka megvizsgálta a nagymamáját, aki már nem lélegzett, így újraélesztésbe kezdett. Az RTL Híradója megszólaltatta Norbit, aki saját szemszögéből idézte fel a történteket:

Hívtam a 112-t, és gondoltam, hogy ők segíteni fognak. Láttam ilyet már tévében, onnan tudom, meg anya is mondta, hogy a 112-t kell hívni, ha ilyen baj van

– mondta Norbi. A segélyhívó központ munkatársai azt tanácsolták neki, hogy a mentők kiérkezéséig keressen egy felnőttet, így a kisfiú az egyik szomszédtól kért segítséget. Végül a mentősöknek sikerült újraéleszteni a nagymamát, egy órába telt, míg stabilizálni tudták az állapotát és mentőhelikopterrel kórházba szállították. 

Próbáltam nyomkodni a szívét, de nem csinált semmit

-idézte fel a kisfiú.

Közben Norbi anyukája is megérkezett, aki azt mondta, nagyon büszke kisfiára.

Norbi, a nagymamája életét megmentő kisfiú

“Próbáltam nyomkodni a szívét, de nem csinált semmit.” Fotó: RTL Híradó

Akármilyen kicsik, a gyerekeknek sokszor hihetetlen a lélekjelenlétük. Ez a kisfiú csupán hétéves volt, amikor megmentette apja és testvére életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top