„24 éves vagyok. Néhány éve megtámadtak és megerőszakoltak, azóta sem tudtam feldolgozni, mert ráadásul így vesztettem el a szüzességemet. A pszichológus sem segít sokat, csak azt hajtogatja, hogy tegyem túl magam rajta (mi mást mondhatna végül is?). Ezért jutott ez eszembe, hátha többet segítene, végre nem érezném magam ilyen rosszul. Az interneten több magánkórházat is láttam, ahol csinálnak ilyet, mind 200 ezer forintot írt körülbelüli árnak. Van itt olyan, aki már átesett ilyen műtéten, mondjuk hasonló okokból, mint én? És ha igen, mi a tapasztalata, megérte? Állami kórházban is csinálnak hasonló műtétet? Egyébként sem azért akarnám, hogy »csaljak«, tényleg nem lesz valaki jobb vagy értékesebb attól, hogy van szűzhártyája vagy nincs. Csak ha lehet, nem szeretném. hogy legyen rajtam valami »nyom«, ami majd örökre rajtam marad és erre fog emlékeztetni.”
A szomorú posztra egy Gyakori kérdések oldalon találtam rá. Bár a kérdező helyzete extrém módon traumatikus (arról most ne beszéljünk, milyen az a pszichológus, aki azt hajtogatja, legyen túl az őt ért abúzuson), az, hogy ez a fiatal nő a szűzhártya-visszaállításban látja a probléma megoldását, a trauma feldolgozását, arról árulkodik, hogy még nyugaton is uralkodó az a nézet, hogy szűzhártya az ártatlanság, az érintetlenség, a tisztaság bizonyítéka.
Sok nőre máig az a nyomás nehezedik, hogy szűz legyen, amikor megházasodik, és hogy ennek bizonyítékát a férj vér formában lássa meg a lepedőn. A meggyőződést, hogy a szűzhártya az érintetlenség fizikai jele, a szüzességi vizsgálat is megerősíti, amelynek gyakorlatát az Egészségügyi Világszervezet 2018-ban az emberi jogok megsértésének minősítette. Az ilyen tesztek különböző formákat ölthetnek a szűzhártya vagy a hüvely lazaságának fizikális vizsgálatától kezdve a nászéjszakai rituálékig, ahol a véres lepedőt még a menyasszony és a vőlegény családjának is megmutatják. Annak ellenére, hogy ennek nincs tudományos alapja – és annak ellenére, hogy a szüzesség egy társadalmi konstrukció, amelynek nincs biológiai valósága – világszerte milliók hiszik továbbra is, hogy egy nő szexuális története valahogy bele van írva az anatómiájába, és minden nő vérzik az első alkalommal, amikor lefekszik egy férfival. Természetesen egyik sem igaz – ennek ellenére az ilyen hiedelmek megtalálhatóak szinte minden nyelvben, közösségben, vallásban és társadalomban szerte a világon.
„Vér az ágyneműn”
Sokan például tévesen azt hiszik, hogy a szűzhártya lezárja a hüvelyt. Ha ez így lenne, az azt jelentené, hogy egy nő nem tudna menstruálni (az is igaz, hogy az emberek elenyésző része, csupán 0,05-0,1 százaléka valóban küzd ezzel, és a szűzhártya eltávolítása segíthet csak nekik a hüvely megnyitásában). Ehelyett a legtöbb szűzhártya gyűrű vagy félhold alakú, és sokféle vékonyságú és vastagságú formát ölthet. Kevesen mondták nekünk azt is a szexuális felvilágosítások során, hogy a forma változhat az életkorral, vagy hogy néhányunk nem születik szűzhártyával, illetve hogy a szexuális érettségig a hártya akár teljesen el is tűnhet. Ráadásul a tevékenységek széles skálája megnyújthatja vagy elszakíthatja, az edzéstől kezdve a maszturbáción, tamponhasználaton, nőgyógyászati vizsgálatokon át egészen az aktív szexig. Sőt vannak, akik egyszerűen szűzhártya nélkül születnek.
A „vér az ágyneműn”, a szüzesség-teszt, amelyet világszerte használnak, szintén hamis állításokon alapul. Egyes szűzhártyák vérezhetnek az első behatoláskor, ha az hirtelen történik, vagy ha nem ellazult a hüvely, de valójában sokkal valószínűbb, hogy a vér a hüvelyfalon az erőszakos szex vagy a nedvesedés hiánya miatti repedésekből származik. Az első szexből származó vérzés előfordulhat ugyan, de csakúgy és épp annyira gyakran, mint bármely, később bekövetkező szexből származó vérzés. A szex közbeni vérzés okai közé tartozik a szorongás, a nedvesedés hiánya vagy a fertőzések okozta irritáció. Amikor egy szülészorvos megkérdezte 41 kollégáját, véreztek-e az első szexuális kapcsolatuk alkalmával vagy sem, 63 százalékuk adott nemleges választ.
Ezen tényezők miatt lehetetlen egy nő vizsgálatával megállapítani, hogy szűz-e.
Ezt állítja, Sophia Smith Galer is, aki Losing It című könyvében azt vizsgálta, hol és kik erősítik meg ezeket a hiedelmeket a mai napig, illetve azt is megnézte, vajon tudományos kutatások hiánya áll-e a mítoszok hátterében. Munkája során Galer arra a következtetésre jutott, hogy számos tudományos eredmény oszlatja el a szűzhártya-tévhiteket, ám felfedezett egy olyan világot is, ahol sok orvos és törvényhozó testület támogatja még a hamis állításokat, és ahol gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják a szűzhártyával kapcsolatos pontos információkat a szexuális nevelésben.
Fotó: Sophia Smith Galer Twitter
Nem biológiai, hanem társadalmi konstrukció
A szűzhártya egy kicsi, hártyás szövet, amely a hüvely nyílásának közelében található. Valóban hihetetlen, hogy egy apró, látszólag céltalan szövetdarabnak ennyi, a tényeket teljesen nélkülöző, pontatlan célt tulajdonítottak – írja Sophia Smith Galer a BBC-n megjelent cikkében. A tudományos közösség körében máig vita folyik arról, hogy miért létezik a szűzhártya. Vajon csak egy maradvány, amely őseink vízi életmódjából származik? Vagy azért létezik, hogy a székletbaktériumok ne jussanak a hüvelybe csecsemőkorban? Sokan azt feltételezik, hogy a szűzhártyára, a tejfogakhoz hasonlóan, egy szűk fejlődési szakaszban van csak szükségünk, majd miután betöltötte célját (megvédett például a fertőzésektől), változatos formákat és rugalmasságot ölt, hogy amikor már nincs rá szükség, könnyen elszakadhasson. Más fajoknál, a tengerimalacoknál a szűzhártya a rágcsáló reproduktív ciklusától függően feloldódik, majd újra kinő. Ennek ellenére senki sem tudja igazán, hogy ennek a vékony membránnak, amely körülveszi a hüvely nyílását, mi a valós rendeltetése.
A szűzhártyának nincs ismert biológiai funkciója, és semmilyen módon nem jelzi, hogy valaki szűz-e vagy sem.
Mindebből az következik, nemcsak a szűzhártyához társított jelentések, de maga a szüzesség is inkább társadalmi konstrukció, mint egészségügyi, orvosi kifejezés. Sokan például úgy határozzák meg a szüzességet, hogy még nem éltek szexuális életet, de az, hogy mi számít szexnek, személyenként változik. A „szüzesség” fogalmát befolyásolhatja az, amit az ember a társaitól, szüleitől, családjától vagy vallásától tanult. A „szüzesség elvesztése” így nem feltétlenül és nem mindenkinél jelent egyet a pénisz hüvelybe való behatolásával, ennek a kizárólagos értelmezésnek a megerősítésével eleve kizárunk számos nemet, szexualitást és szexuális tevékenységet. A szüzesség gondolata tehát sokkal inkább attól függ, amit az egyén ért alatta, magának a fogalomnak semmiféle tudományos alapja nincs.
Szűzhártya állati bélből
Régen is próbálkoztak szüzesség visszaállítással az asszonyok férjhez menés előtt: a bábák tűvel és cérnával varrták vissza a szűzhártyákat, szükség esetén háziállatból kioperált hártyát használtak. Japánban még a 20. század elején is báránybelet varrtak a vaginába, és bizonyos kultúrákban a nők vérrel töltött tasakot helyeztek fel a hüvelyükbe, ami a pénisz behatolásakor elszakadt, vagy felhelyezett növényi kúppal, „szüzességtablettával” érték el, hogy a nyálkahártya megsérüljön és vérezni kezdjen. Míg manapság nyugaton a nők leginkább azért végeztetnek magukon szűzhártya-rekonstrukciós plasztikai műtétet, hogy „meglepjék férjüket”, vagy szeretnék pszichésen újra megélni szüzességük elvesztését, esetleg – ahogy a cikk elején a kérdező is – gyógyulni szeretnének egy traumából, addig a szüzességet nagyra értékelő kultúrákban sokan az életüket köszönhetik egy ilyen beavatkozásnak. Azok a nők, akiknek a szüzessége nem bizonyított a házasságkötéskor, megaláztatással, kiközösítéssel, válással és erőszakkal szembesülhetnek, végső esetben akár meg is ölhetik őket. Mindez nem jelenti azt, hogy etikailag ne lenne aggályos egy ilyen műtét, hiszen megerősítheti azt a férfiközpontú vélekedését, hogy a nő a férfi tulajdona. A briteknél nemrég egy záradékkal egészítették ki azt a törvényjavaslatot, amely illegálissá tenné a „hyemnoplasztikát”, a szüzességkonstrukciós műtétet Angliában és Walesben. Náluk egyébként 2021 novemberében a „szüzességvizsgálat” (a szűzhártya membránjának szemrevételezése, kétujjas teszt a hüvelynyílás méretének felmérésére) is bűncselekménynek minősül, hiszen egyetlen teszt sem képes megbízhatóan és pontosan meghatározni, hogy egy nő szexuális kapcsolatot létesített-e, az ilyen vizsgálatok ötlete nagyrészt szexista gyakorlat.
Szorongás a nászéjszaka előtt
Visszatérve a tévhitekre: egy tanulmány kimutatta, hogy a megkérdezett szexuálisan aktív serdülő lányok 52 százalékánál „nem volt kimutatható változás a szűzhártya szövetében”, ami egyben azt is jelenti, hogy nem érvényes az az elképzelés, hogy a szűzhártya vizsgálatával meg lehet állapítani a szexuális aktivitást.
Egy 2004-ben közzétett, 36 terhes tinédzser bevonásával készült tanulmány például azt találta, hogy az egészségügyi személyzet csak két esetben tudott „végleges megállapításokat tenni a behatolásról”. „Az a leegyszerűsítő elképzelés, hogy ha szexuálisan aktívak vagyunk, nincs látható szűzhártyánk, ha pedig nem vagyunk szexuálisan aktívak, akkor van, egyszerűen nem pontos” – mondja Galer.
Mégis azokban az országokban, ahol továbbra is nagyra értékelik a szüzességet, kevés hely jut a biológiai, puszta tényeken alapuló megállapításoknak. A törökországi Dicle Egyetemen végzett 2011-es tanulmány kimutatta, hogy a női hallgatók 72,1 százaléka és a férfiak 74,2 százaléka gondolta úgy, hogy a szűzhártya a szüzességet jelképezi; a férfiak 30,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „a vérfoltos lepedőt” a házasságkötés napján meg kell mutatni a családnak.
Felejtsük el végre, hogy a szűzhártya a szüzesség jele (fotó: getty images)
Ezek a hiedelmek nagymértékben befolyásolhatják a nők azon képességét, hogy hozzáférjenek saját egészséges, pozitív szexualitásukhoz, és ne érezzenek szorongást a szex miatt. Egy Gízában (Egyiptom) végzett tanulmány kimutatta, hogy
a legtöbb megkérdezett nő szorongást és félelmet tapasztalt a nászéjszakája előtt, fájdalmat és pánikot pedig közben és utána a szüzesség és a szűzhártya körüli gondolatok miatt.
Egy 2013-as egyetemi hallgatók körében végzett libanoni felmérésben a megkérdezett nők csaknem 43 százaléka mondta azt, hogy nem akar házasság előtti szexet, mert attól tart, hogy nem fog vérezni a nászéjszakáján. Egy másik libanoni tanulmány 2017-ből azt találta, hogy a 416 megkérdezett nő közül körülbelül 40 százalék számolt be, hogy anális vagy orális szexet végez, hogy megvédje szűzhártyáját a házasságkötésig.
Galer kutatásai során számtalan online posztot talált olyan nőkről, akik megrémültek attól, hogy az önkielégítés miatt elvesztették a szűzhártyájukat. A szűzhártya-mítosz nem csak a nők szexuális jólétét és egyenlőségét érinti, de akadályozhatja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésüket is: Pakisztán csak a közelmúltban tiltotta be a nemi erőszak túlélőinek szüzességvizsgálatát a bírósági ügyekben; számos országban, különösen Ázsiában, a Közel-Keleten, valamint Észak- és Dél-Afrikában, még mindig alkalmazzák ezeket a megalázó vizsgálatokat.
Szűzhártya-átnevezések
Egyesek úgy vélik, hogy a mítoszt egyszer s mindenkorra úgy lehetne felszámolni, ha megváltoztatnák a szűzhártya nevét sima orvosi kifejezésre, ezzel is demisztifikálva azt. A kutatások is azt találták, hogy a szűzhártya átnevezése valóban befolyásolhatja a felfogás megváltoztatását.
2009-ben a svéd szexuális nevelési szövetség úgy döntött, hogy a szűzhártya szót (mödomshinnat) „hüvelykoronára” (slidkransra) nevezi át.
A kifejezést mindenhol elkezdték használni: a szexuális egészségügyi szolgálatok röpirataiban, újságokban, Svédország hivatalos szexedukációs anyagaiban és az egyesület minden jövőbeni kommunikációjában.
Majdnem tíz évvel később Karin Milles kutató megállapította, hogy a megkérdezett egészségügyi szakemberek 86 százalékaa használta a „hüvelykorona” szót klinikai és osztálylátogatásai során. És bár a fiataloknak csak 22 százaléka hallott róla, kevesebben vélekedtek a szűzhártyáról hagyományos, patriarchális módon („a szűziesség, tisztaság szimbóluma”), mások pedig egyszerűen kijelentették, hogy „nem létezik”. Sokan rámutattak arra, hogy a szűzhártya valami olyasmi, amiben korábban, gyermekkorukban hittek, vagy mielőtt valaki azt mondta nekik, hogy az egész egy hazugság (mármint nem a szűzhártya léte, hanem a hozzá kapcsolódó mítoszok).
Többen úgy vélik, a „szüzesség elvesztése” fogalmával is komoly problémák vannak, hiszen ez a kifejezés azt sugallja, hogy az esemény nem a mi irányításunk alatt áll. Gondoljunk csak bele: ha elveszítjük a telefonunkat, az tudatos döntés? Nem igazán. Emiatt érdemes lehet változtatnunk azon, ahogyan az első szexről beszélünk. A „szüzesség elvesztése” azt jelenti, hogy egy személy passzívan fogadja a szexet, és nem irányítja testét és döntéseit. A szüzesség nem lehet valami olyasmi, amit valaki elvesz tőlünk.
Mivel úgy tűnik, hogy a kormányok világszerte egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak az olyan gyakorlatok betiltása iránt, mint a szüzességvizsgálat vagy akár a szűzhártya-rekonstrukció, nem reménytelen, hogy az ezzel kapcsolatos edukáció osztálytermekbe kerül. Bár a legtöbbször csak a „béna, banános” példákig jutó magyarországi szexedukáció helyzetét nézve a paradigmaváltás nálunk azért még várat magára.