nlc.hu
Egészség

Házomlásban megsérült balerina

Kerekesszékbe került a terézvárosi házomlásban megsérült balerina

Magához tért, és átszállították a kórházból az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe az Operettszínház sérült balerináját.

 Bár közvetlenül a súlyos balesete után az is kérdés volt, hogy a fiatal balerina életben marad-e, már átszállították a kórházból a rehabilitációs intézetbe – írja a Bors. Mint ahogy mi is megírtuk, Nikolett, a Budapesti Operettszínház táncművésze épp a munkahelyére tartott szintén ott dolgozó kedvesével, amikor megtörtént a baleset. Nikolettnek több életmentő műtéten is át kellett esnie. A legutóbbi hírek szerint ugyan továbbra is altatásban tartották, de az orvosok bizakodóak voltak abban a tekintetben, hogy a lány egy nap majd újra lábra állhat, sőt akár még a tánchoz is visszatérhet. 

Nikolett a történtek óta jobban van, bár a teljes felépülés még várat magára. Megbízható forrásból a lap úgy értesült, hogy a kezelése jelenleg is tart.

Szellemileg teljesen ép és a kezét is mozgatja, de nem képes sem járni, sem lábra állni. Az ideje nagy részét kerekesszékben tölti. A vendégeivel szívesen beszélget, és örül, hogy nem hagyják magára a barátai – mesélte egy közeli ismerős.

terézvárosi házomlás

Összeroncsolódott autók a VI. kerület Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület előtt 2022. június 28-án, amelynek homlokzati fal és tetőszerkezeti elemei az előző nap az utcára és parkoló autókra dőltek (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top