nlc.hu
Egészség
"Igazságosztó" az M7-esen

Centiken múlt a tragédia az M7-esen – videó

Akár tömegbaleset is lehetett volna belőle.
autós

Centimétereken múlt a tragédia az M7-es autópályán, amikor egy száguldozó autó elé bevágott egy másik kocsi. Az ámokfutó a leállósávban előzött, ekkor vágott be elé a másik, valószínűleg azért, hogy megleckéztesse a szabálytalanságért – számolt be a Tények. A felvételt a Bp-i Autósoknak küldték be.

A szakértők szerint ez legalább akkora szabálytalanság, és akár tömegbaleset is lehetett volna belőle. A leckéztető akár börtönbe is kerülhet, míg az ámokfutó többszázezer forint büntetést fizethet.

Egy igazságosztó szeretett volna lenni, de ebből – azt gondolom – egy sokkal nagyobb baleset lehetett volna” – nyilatkozta Csörgő László, vezetéstechnika szakértő. “Ez egy nagyon veszélyes dolog volt. Én mindenkit óva intek a közutakon az önkéntes igazságosztástól, mivel ezzel a manőverével sokkal nagyobb veszélybe sodorta nemcsak saját magát, hanem a körülötte lévőket is, hiszen hirtelen bevágott az autó elé” – hangsúlyozta a szakértő.

Borbély Zoltán ügyvéd szerint a piros autó sofőrje is óriásit hibázott, amikor az ámokfutó elé vágott: “Egy másik autó nem veheti át a rendőrség szerepét, hogy ő majd megfékezi és bevág elé a leállósávban. (…) A közúti veszélyeztetés 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható“.

A Budapesti Rendőrkapitányság vizsgálja a felvételt.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top