Míg azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki 15 percen belül a mentők, addig az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek már csak alig valamivel több mint a feléhez – írja a Népszava.
Az adatok az Országos Mentőszolgálat által készített jelentéséből derültek ki, amit Pintér Sándor belügyminiszternek készítettek. Pintér Sándor a Gálvölgyi-ügy kapcsán vizsgálatot rendelt el a mentőszolgálatnál, továbbá a segélyhívások kezeléséről is kért adatokat. A jelentés szerint május első másfél hetében majdnem 25 ezer azonnali, sürgős hívás érkezett.
Az OMSZ főigazgatójának jelentése arról is beszámolt, hogy a május eleji mentéseken milyen gyorsasággal érkeztek a helyszínre. A 15 percen belüli kiérkezések a megyeszékhelyeken még jónak mondhatók. Kiderült, hogy 11 nagyvárosban minden sürgős esetben már 15 percen belül kiérkeztek a mentők, 9-ben azonban csak 80-90 százalékkal tudták teljesíteni.
Hasonlóan Gálvölgyi Jánoshoz, ha valakit a tünetei alapján a P2-be sorolnak, akkor a budapestieknek van a legrosszabb esélye, ugyanis itt 36 perc telik el, amíg nem érkezik meg a segítség. Ennek oka, hogy Budapesten 100 ezer lakosra körülbelül 5 mentőautó jut, míg az ország többi területén kétszer ennyi.
A Mentőszolgálat válaszával frissítve:
Önök ma a Népszava cikke alapján írást jelentettek meg, mely valótlanságokat tartalmaz. A cikk valótlanul állította, hogy a mentőknél „mind a P1-be, mind a P2-be sorolás azonnal ellátandó feladatot jelöl”, vagyis egyformán sürgős és ezzel azt a hamis látszatot keltette, hogy az életveszélyes esetekhez a hívások alig egynegyedében ér ki a mentő 15 perc alatt Magyarországon. A valóság az, hogy
a P1 és P2 rövidítések nem az ellátáshoz szükséges mentőegység szintjét, hanem sürgősségi szinteket jelölnek.
A P1 sürgősségi szintű esetek jelentik a közvetlen életveszélyt, ahol azonnali mentő riasztásra van szükség, ilyenkor a mentésirányító a mentőegység szintjétől függetlenül a legközelebbi mentőegységet riasztja és folyamatos telefonkapcsolatban segíti a bejelentőt a mentő megérkezéséig.
Erre példa lehet gyermek gázolás, karambol, újraélesztés, szívinfarktus, légúti elzáródás,
eszméletlen állapot, erős vérzés, tűzeset, robbanás sérültje, megindult szülés. Az ilyen esetekben a mentők jelenleg átlagosan 9,32 perc alatt érkeznek a helyszínre Magyarországon. A P2 sürgősségi szintű eseteknél nincs közvetlen életveszély, így nem indokolt az azonnali mentőriasztás. Erre példa lehet egy enyhébb rosszullét életveszélyre utaló tünetek nélkül, csonttörés gyanúja stabil általános állapottal, sebzés komoly vérzés nélkül vagy órák- napok óta fennálló panaszok hirtelen állapotváltozás nélkül.
Az ilyen esetekben a mentők átlagosan 20,6 perc alatt érkeznek helyszínre
az ország területén. Ugyancsak valótlan állítás, hogy „egyre több orvos és mentőtiszt hiányzik, ez azt eredményezi, hogy nem lehet a sürgős esetekhez elég rohamkocsit küldeni” A valóság ezzel szemben az, hogy az orvos, mentőtiszt álláshelyek száma az Országos Mentőszolgálatnál 898, az orvos, mentőtiszt munkakörökben jelenleg foglalkoztatottak száma az Országos Mentőszolgálatnál 951, vagyis a betöltöttség 105,9 %-os.
Az objektív tájékoztatás érdekében kérjük a fentiek közzétételét.