Újra járni tanul a bangkoki reptéri horrorbaleset áldozata

nlc | 2023. Július 10.
Járókeret segítségével tette meg első lépéseit a szerencsétlenül járt asszony.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, június 29-én egy nőnek részlegesen amputálni kellett a lábát, miután beszorult egy mozgójárdába a bangkoki Don Mueang nemzetközi repülőtéren. 

Az 57 éves nő most újra tanul járni, a minap járókeret segítségével tette meg az első lépéseit.

„Anyám 15 percet sétált, és mindennap gyakorolnia kell. Ez nagyon biztató. Még mindig olyan gyönyörű, mint valaha, a történtek ellenére is. Remélem, hamarosan gyorsabban fog futni, mint én” – nyilatkozta a sajtónak a fia.

Az áldozat pert indít a repülőtér ellen.

Megtette az első lépéseit (Fotó: Profimedia)

A repülőtér vezetése beismerte, hogy a napi több tízezer ember által használt mozgójárda volt a hibás a balesetért, mivel a fémfelületet tartó csavarok közül három meglazult, ennek eredményeképp pedig rés keletkezett, ebbe szorult be aztán a nő lába.

A rendőrség feljelentette a thaiföldi repülőtér tulajdonosait, mert nem adták át a térfigyelő kamerák felvételeit, melyek rögzítették a balesetet. Az ügyben továbbra is folyik a szemtanúk meghallgatása, illetve az egyéb bizonyítékok gyűjtése.

A balesetet követően az ország többi repülőterén is elrendelték a mozgójárdák és más készülékek ellenőrzését.

 via

Exit mobile version