nlc.hu
Egészség
Karolina Olsson története

Fogfájással feküdt le aludni, 32 év múlva ébredt fel

Egy fiatal svéd lány, Karolina Olsson fogfájásra panaszkodva feküdt le aludni. 32 évvel később ébredt csak fel.

Karolina Olsson 1861. október 29-én született egy hatgyermekes család második gyermekeként a svédországi Oknö szigetén. Édesanyja otthon tartotta, hogy a család egyetlen leánygyermekeként segítségére legyen a háztartás vezetésében, ugyanakkor írni és olvasni is megtanította. 14 évesen aztán végül elkezdett iskolába járni.

Néhány hónappal később, 1876. február 22-én, amikor testvéreivel hazafelé tartott az iskolából, fogfájásra és általános rossz közérzetre panaszkodott, más tünete azonban nem volt. Hazaérve az édesanyja aludni küldte, hátha attól jobban lesz. Karolina álomra hajtotta a fejét, ám sem órák múlva, sem másnap, sem pedig napokkal később nem ébredt fel.

A halászatból élő, szegény család nem engedhette meg magának, hogy orvost hívasson a lányhoz, ezért a helyi bábaasszonytól kértek tanácsot, aki azonban nem tudott segíteni.

Végül a szomszédok adták össze a pénzt az orvosra, aki ugyan ki is ment Karolinához, ám sehogyan sem tudta felébreszteni. A  doktor egy évig rendszeresen látogatta a lányt, majd Skandinávia vezető orvosi folyóiratában közölt levelében más szakemberek segítségét kérte, hogy találjanak gyógymódot Karolina folyamatos alvó állapotára.

16 évvel később, 1892-ben egy Johan Emil Almbladh nevű orvos jelentkezett, aki kórházba szállíttatta a lányt, hogy megfigyelhesse. A kórházi tartózkodás alatt Karolina állapota teljesen változatlan maradt, kábult állapotban volt, képtelen volt beszélni, és érzéketlen volt az érintésekre, sőt a szúrásokra is, de nem reagált az elektrokonvulzív terápiára sem. Almbladh végül „hisztérikusnak” nyilvánította, és dementia paralytica diagnózisával bocsátotta el. A demencia paralytica súlyos neuropszichiátriai rendellenesség, amelyet a késői stádiumú szifilisz okoz. Sosem bizonyosodott azonban be, hogy a tizenéves lány valóban ebben a betegségben szenvedett volna.

Karolina Olsson

Karolina Olsson (Forrás: Wikipedia)

Miután visszaküldték az otthonába, évtizedeken át nem vizsgálta meg orvos. Az édesanyja viselte gondját, aki – állítólag – naponta két pohár tejet itatott meg vele, ezzel tartotta életben. Az asszony azonban 1904-ben meghalt, ekkortól a házvezetőnő ápolta tovább. 1908. április 3-án, 32 évvel és 42 nappal azután, hogy elaludt, egyszer csak felébredt. Sírva vonaglott a szobája padlóján, amikor rátaláltak.

Vékony volt és gyenge, az első napokban nehezen viselte a fényt és alig tudott beszélni, a testvéreit pedig nem ismerte fel. Még mindig tudott azonban írni és olvasni, és mindenre emlékezett, amit elalvása előtt megtanult. Pszichiátriai vizsgálatnak vetették alá, és kiderült, hogy teljes mértékben birtokában van az elalvása előtt megszerzett képességeinek. Bár már 46 éves volt ekkor, de a korabeli beszámolók szerint nem látszott többnek 25-nél. 

Karolina hamarosan elkezdett részt venni a család mindennapjaiban és házimunkában is. A múltról vagy a betegség alatt történtekről azonban nem kérdezett, ahogy édesanyja haláláról sem.

Két évvel azután, hogy felébredt, egy Harald Fröderström nevű stockholmi orvos meglátogatta, és megpróbálta megfejteni, mi is történt vele valójában. A testvérei úgy nyilatkoztak, az évek folyamán sosem látták, hogy Karolina elhagyta volna az ágyat, az apja azonban azt állította, hogy néhány alkalommal látta, amint négykézláb mászik a padlón, és legalább három alkalommal hallotta beszélni. A családtagok felidézték azt is, hogy édesanyja, illetve egyik testvére halálakor is sírva fakadt, illetve beszámoltak más sírós epizódokról is.

Frödeström a vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy Karolinánál egy traumatikus esemény hatására pszichózis alakulhatott ki, ami  teljes visszahúzódásra késztette, hogy megvédje magát a világ zord valóságától. Az édesanyja pedig támogathatta mindebben, és segített eltitkolni a tényt, hogy valójában nem is alszik. A családtagokkal és külvilággal elhitették, hogy mély álomba merült, igazából azonban mindvégig a tudatánál maradt. Az orvos megkérdőjelezte azt is, hogy 32 éven át életben maradhatott volna, ha valóban csupán napi két pohár tejet fogyaszt. Valójában az édesanyja titokban gondoskodhatott a szükségleteiről. Ezt támasztja alá az is, hogy az anya halála után Karolina rendkívüli módon lesoványodott, tehát nem táplálhatták úgy, mint korábban.

Hogy Frödeström feltételezései voltak-e helytállóak, vagy Karolina valamilyen más, titokzatos okból valóban álomba merülve töltött 32 évet, az sosem derült ki pontosan. 

Ébredését követően még 42 évet élt, 1950-ben, 88 éves korában hunyt el.

via1

via2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top