nlc.hu
Egészség
Műhiba miatt 8 éven át pereskedett

Műhiba miatt élete végéig sztómával kell élnie – 8 éve várja, hogy fizessen neki a kórház

Saját kórházára küldött végrehajtót a betegkísérőként dolgozó Béla.
sztómazsák,

A székesfehérvári kórházzal való, 8 éven át tartó pereskedés után, bírósági ítélettel sem ért véget Vadász Béla kálváriája. A férfi ügyén még az sem segített, hogy ő maga is a kórház dolgozója volt, ennek ellenére majdnem az életébe került, hogy későn ismerték fel a betegségét – írja a Blikk.

„Visszatérő hasmenéses panaszaim voltak, amivel a munkahelyemen dolgozó orvosokhoz fordultam, de valahogy sosem foglalkoztak velem komolyan. (…) Mindannyiszor azt mondták, nincs semmi bajom” – mesélte a lapnak Béla, akiről végül kiderült, hogy Crohn-betegségben szenved, ami azonban addigra már annyira súlyossá vált, hogy elhalt a vastagbelének egy szakasza. Életveszélyes állapotban került a műtőasztalra. Ugyan sikerült megmenteni, ám azóta sztómával kell élnie. Állítja, ha időben kivizsgálták volna, akkor ez elkerülhető lett volna.

Mint mondja, nem hagyhatta annyiban az orvosok nemtörődömségét, ezért műhibapert indított a kórház ellen. A bíróság 8 millió forintos kártérítést és havi 149 ezer forint életjáradékot ítélt meg Bélának, ám a kórház azóta sem fizetett, ezért a férfi végrehajtást kérelmezett az intézmény ellen.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top