Az otthonról való elindulás, egy fontos meeting, esetleg egy mozi- vagy színházi előadás előtt célszerűnek tűnhet biztonsági okokból elugrani még a mosdóba, akkor is, ha nem érezzük, hogy már pisilni kellene. Ám a szakember arra figyelmeztet, ez a szokás akár árthat is az egészségünknek.
„Ha elmész pisilni, amikor még nem érzed a szükségét, azzal erőlteted a hólyagodat, hogy kiürüljön, amikor még nincs tele” – magyarázta Tiffany Sequeira fizioterapeuta a brit Metro magazinnak. A szakértő arra figyelmeztetett: ha rendszeresen pisilünk vizelési inger nélkül, azzal összezavarjuk a jeleket a hólyag és az agy között.
„Idővel a hólyag hozzászokik ahhoz, hogy a normálisnál kisebb kapacitással ürítse ki a vizeletet, ami gyenge húgyhólyagot eredményez” – mutatott rá a szakember.
A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy fontos a medencefenék izmainak rendszeres erősítése is, torna segítségével.
Ehhez vegyünk fel kényelmes, ülő pozíciót, majd 10-15-ször szorítsuk össze az izmokat oly módon, mintha pisilés közben akarnánk megállítani a vizelet csorgását! Minden egyes szorítást próbáljunk néhány másodpercig megtartani, ez az időintervallum pedig növelhető, ha már rutinosabbá váltunk a tornában.