Göd számomra a világ közepe, itt van a nyaralónk, ezért innen indulunk el a környékbeli falvakba. Felsőgödnek túl sok nevezetessége nincs, de egyrészt egészen káprázatos Duna-parti panorámával büszkélkedik – innen a Pilis egészen úgy fest, mint egy mély álomba merült királylány -, másrészt nem véletlenül hívják a Dunakanyar kapujának. Gödről ugyanis észak felé indulva az összes Dunakanyar menti települést végiglátogathatjuk, Sződöt és Sződligetet, Vácot, Verőcét, Kis- és Nagymarost, Zebegényt és Szobot.
Mi most azonban eldugottabb településeket keresünk, nem elsősorban a Duna vízének hűvösét, hanem a hegyekét, olyan helyeket, amelyek nem annyira felkapottak ilyenkor, nyáron. Utunk ezért először a Börzsöny hegységbe vezet, amelynek éghajlata még a legnagyobb nyári melegben is kellemesnek mondható, de legalábbis kibírhatónak.
Szokolya és a „lóerő”
A Belső-Börzsöny vizeit összegyűjtő Morgó-patak völgye a Börzsöny egyik legváltozatosabb turisztikai területe. Kismarosról indul a Királyrétre vezető kisvasútvonal, és vele párhuzamosan halad a Királyrétre vezető országút is, ezért ha szerencsénk van, beérhetjük a kisvasutat, és egy darabig vele egy ütemben roboghatunk. Szokolyáról tudni kell, hogy az Árpád-korban alapították, fő látványossága a falu fölötti dombon emelkedő református templom és a parókia, de az egész falura gyönyörű panoráma nyílik a lankás hegyoldalról. Hihetetlen csend uralkodik itt, mint később kiderül, igazi vihar előtti csend, csak a lovak nyerítése és a magasabb hegyek felől érkező esőfelhők hozta szél susogása töri meg néha-néha ezt a háborítatlan nyugalmat. A rekkenő hőségben eljutunk a Kacár tanyára, ahol egyik barátunk a lovát tartja. A pajtában kicsit pihenünk, hintázunk, adunk sótömböt Böbének, a fényes barna pacinak, és várjuk a vihart. Indulás előtt még eszünk egy isteni káposztás rétest a faluban, amiből a kóstoló után rögtön kell még egy, és meglátogatunk egy levendulaföldet is. Mire indulunk, az eső is megérkezik – az úton haladva látjuk, amint az egyik ház teraszán asszonyok gyűlnek össze, és élvezik az égi áldást. Igaz, sokáig nem esik sajnos az eső.
Nógrád – nemcsak megye, község is
A Nógrád megyei Nógrád faluba kora reggel érkezünk. Célszerű úgy tervezni az utat, hogy Vácról indulunk el északi irányba a nógrádi tájak bejárására. Vác fölött a 2-es számú főútvonal felmegy a Cserhát-hegység nyugati peremére, majd a Nógrádi-medence településeit érintve akár még az országhatárt is elérhetnénk. Az autóútról azonban érdemes kitérőt tenni, hogy néhány községet megismerjünk, és végigjárjuk a Börzsöny keleti peremvidékét. Elhaladunk Szendehely, Nőtincs, Berkenye mellett, míg Nógrád községbe érkezünk. Nagyon szeretem ezt a kanyargós utat, kiváltképp az egyutcás Berkenyét, nem azért, mert sok a látnivaló, hanem mert nagyon hangulatos – főleg tavasszal, amikor a főút menti vérszilvafasor virágzik. Nógrád nagy kedvenc, miután sok időt töltöttem itt gyerekkori barátnőmnél. A falu kanyargós patakmedrét vasútvonal kíséri, összekötve a patak partját a közeli Nógrád-medencével. A falu felőli oldalról kocsiút vezet Nógrád várába, amely ma már persze rom, de megmaradt valamennyire az öregtorony, és majdnem mindenhonnan látszik, így egyfajta viszonyítási pont is a falun belül (kiskamaszként inkább vámpíros regénykezdemények ihletője volt nekünk). Nógrádból egyébként sokféle kirándulóút vezet a környező hegyekbe, völgyekbe – áthalad rajta az Országos Kéktúra útvonala. Az egyik ősszel még szarvasbőgésnek is a fültanúi voltunk az erdőben, majd egy hatalmas szarvascsorda vágtatott el mellettünk. Lenyűgöző élmény volt.
Felfrissülés a Szentendrei-szigeten
Miután visszaautózunk Vácra, és megebédelünk a Duna-parton, úgy döntünk, ránk fér már egy kis csobbanás a Dunában is. A Szentendrei-szigetre komp visz át, amelyen gyalogosan, biciklivel, motorkerékpárral, személygépjárművel is átkelhetünk, a hajó mindennap közlekedik. A szigeten négy község található, ezek közül Kisoroszi, Tótfalu és Pócsmegyer a szentendrei Duna-ág mellé, közvetlenül a folyó partján, a negyedik település, Szigetmonostor, a folyótól kissé távolabb épült ki. Váccal szemben Tahitótfalu, Pest felé kicsit lejjebb pedig Pócsmegyer (Surány) fekszik, másik oldalával szemben Leányfalu található a túlparton, ahová szintén gyerekkori emlék köt: anyai nagymamáméknak volt fent telkük a hegyen, közvetlenül az erdő mellett. A szentendrei Duna-ág a községet két részre, a parti, hegyvidéki Tahira és a teljesen sík, szentendrei-szigeti Tótfalura osztja, a két településrészt híd köti össze. Ha a kompkikötőtől elindulunk kocsival Pest felé a part mentén, hamarosan találni fogunk olyan helyet, ahol le lehet menni a Dunára fürödni. Még nem igen felfedezett hely, állítólag azért vannak most többen a megszokottnál, mert vasárnap van és kánikula. A látvány pedig egészen káprázatos innen: Vác a székesegyház kupolájával és templomtornyával, mint valamilyen víz felett lebegő város, nekem kicsit az olaszországi Lidót juttatja eszembe. A Dunában nemcsak mi, hanem egy foltos paci is fürdik, a folyó pedig áthozza a váci vigadalom zsivaját – egészen idillikus a pillanat.
Megszárítkozva, mielőtt indulna vissza az utolsó előtti kompjárat, még elindulunk az autóúton Tahi felé, hogy megcsodáljuk a dimbes-dombos tájat a napraforgó táblákkal. Ha nem kéne sietnünk az átkeléssel, itt érdemes lenne még több időt eltöltenünk, mert a Szentendrei-szigetnek igen gazdag a növény- és állatvilága, egy sólyom el is repül az autónk mellett. Sajnos azonban sietni kell, le ne késsük a kompot. A Vác felett magasodó, a mészkőbányászat miatti „tájsebéről” híres Naszály-hegy látványa egészen Felsőgödig „kísér minket”, ahogy haladunk az úton.
Tahitótfalu (Fotó: Juhász János/Alter Ego)
Szponzorált tartalom
