Ez a félreértés egy 2009-ben megjelent könyvből eredhet. A dr. Robert Lustig által jegyzett Fat Chance című alkotásban a szerző azt állítja, hogy a cukor ugyanúgy stimulálja az agyunk jutalomközpontját, mint a dohányzás, az alkohol, a kokain, illetve a heroin. Ebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy ha ez így van, akkor a cukor bizonyára ugyanolyan függőséget is képes kialakítani, mint ezek a tudatmódosító szerek.
Már eleve problémás a megközelítés, hiszen a heroin és az alkohol úgynevezett addikciós potenciálja nem ugyanolyan, hiszen, ha így lenne, egy pohár sör vagy egy kupica pálinka elfogyasztása után mindenkinek alkoholistává kellene válnia.
Lustig ráadásul arra hivatkozik, a fenti állítása alátámasztására, hogy a cukor fogyasztását követően a vonatkozó agyterületünkön jelentős aktivitás figyelhető meg, ahogy az édes íz hatására munkába állnak ezek az idegpályák. Erre azonban jelenlegi tudásunk szerint nincs bizonyíték.
Ahogy a témával kapcsolatban Hisham Ziaudden táplálkozási szokásokat vizsgáló viselkedéskutató fogalmazott: „az idegi képalkotó eljárásokkal eddig még nem sikerült felfedezni a függőség agyműködésre gyakorolt hatását”.
Magyarul, Lustig legfeljebb a kisujjából rázhatta ki a fenti állításait, ami azt jelenti, hogy jelenlegi tudásunk szerint nem állíthatja senki sem bizonyossággal, hogy a cukor bármilyen jellegű függőséget okozna.